Kevés vakcina van Európában, így Magyarországon is – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt,...
Hivatalba lépése után Joe Biden felül fogja írni Donald Trump friss rendeletét, amellyel a távozó amerikai elnök január 26-i hatállyal feloldotta az Európából és Brazíliából az...
A lakosság 60 százalékát tervezik beoltani.
Semmi akadálya, hogy kötelezővé tegyék itthon a koronavírus elleni oltást – mondta a Szabad Európa kérdésére a Magyar Orvosi Kamara titkára.
A tudomány elkezdte vizsgálni a delírium és a demencia közti összefüggést.
Tavaly április óta először több mint ezer halálos áldozata volt egy nap alatt a nagy-britanniai koronavírus-járványnak. A brit egészségügyi minisztérium szerdán ismertetett adataiból kitűnik az is,...
Izraelben egyre zsúfoltabbak a koronavírus-fertőzötteket ellátó kórházak, és kormányzati beavatkozást sürgetnek a súlyos betegek növekvő száma miatt – jelentette a katonai rádió hétfőn.
Megkezdődött hétfőn az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által a koronavírus ellen közösen kidolgozott oltóanyag nagy-britanniai alkalmazása.
Az eddigi korlátozások további szigorítását tervezik Izraelben az új koronavírus-fertőzések megfékezése érdekében – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja.
Együtt töltötte a karácsony estét a Tottenham Hotspur három, és a West Ham United egy játékosa, illetve családjuk, ezért a labdarúgókra büntetés vár a koronavírus-járvány miatt...