November 7-én Magyarországon lesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója, amelyre több mint negyven állam hivatalos. A találkozó után egy nappal lesz a 27 uniós tagállam vezetőjének...
Ismét változik a közlekedés Budapesten, most a közelgő mindenszentek és az iskolai szünet alakítják át a buszok, villamosok menetrendjét. A Budapest Közlekedési Központ idén is figyelt...
A fővárosi rezsi támogatási rendszer – Fővárosi Lakásrezsi Támogatás – 2020-ban indult újra, viszont azóta több változás is történt. Egyfelől emelkedett az igényelhető támogatás összege, valamint a...
A budapesti rakpartok témája már nem először kerül elő. Többször felvetődött, hogy hasonlóan szeretnék átalakítani, mint ahogyan az megtörtént Párizsban pár évtizedekkel korábban. Az Infostart információi...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapest Közút szorosan együttműködik annak érdekében, hogy a sebességkorlátozás bevezetésre kerüljön a legveszélyesebb útszakaszokon – tájékoztatott az MTI.
A hajléktalan emberek élethelyzetéről végeznek átfogó felmérést Budapesten október 3. és október 11. között.
Miközben a hazai Intercity-k harmada késik, a MÁV együttműködési megállapodást ír alá az osztrák vasúttársasággal a Bécs-Budapest közötti menetidő csökkentéséről.
A tetőzést követően megkezdődött a Duna apadása a fővárosban, de az árvíz még mindig bőven ad feladatot a hatóságoknak.
Ahogy a tetőzés elhagyta Budapestet, a védekezés fókusza a Duna főváros alatti szakaszára, délre helyeződött át – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az állami...
A nagy esőzések miatt ismét árhullám vonulhat végig Magyarországon.