Archív cikkek
95 évesen meghalt Udvaros Béla
A gyászhírt lánya, Udvaros Dorottya tudatta az MTI-vel. A rendező-író-színházalapító békésen, álmában halt meg.
Kilencvenöt éves korában csütörtökön elhunyt Udvaros Béla rendező, író, az Evangélium Színház alapító-igazgatója – tudatta lánya, Udvaros Dorottya csütörtökön az MTI-vel. Udvaros Béla idén januárban még családja körében ünnepelte kilencvenötödik születésnapját. Csütörtök hajnalban békésen, álmában hunyt el, szerettei mindvégig mellette voltak – olvasható a közleményben, amely szerint Udvaros Bélát a Magyarországi Evangélikus Egyház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Udvaros Béla 1925. január 10-én született Budapesten, 1951-ben szerzett diplomát a Színművészeti Főiskola rendezőszakán, majd Várkonyi Zoltán akkori főrendező hívására a Magyar Néphadsereg Színháza (a mai Vígszínház) ösztöndíjas rendezője lett. 1954-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1957-től tizenhat évadon át a kecskeméti Katona József Színházban, majd tizenegy évadon át a békéscsabai színházban dolgozott rendezőként.
A Népművelődési Intézet révén húsz évig a MOM műkedvelő színjátszóival foglalkozott, egyik emlékezetes bemutatójuk Illyés Gyula Malom a Séden című drámája volt. Udvaros Béla hosszú évtizedeken át rendszeresen tartott művészi és kultúrtörténeti egyszemélyes előadó- és felolvasóesteket, Kalocsától Vancouverig majdnem 2000 alkalommal lépett fel.
1990-ben megalapította és csaknem két évtizedig vezette, szervezte és mentorálta az Evangélium Színházat. Nyolcvannégy éves korában, 2009-ben búcsúzóul Az ember tragédiáját vitte színre.
Udvaros Béla nevéhez számos könyv is fűződik. Shakespeare-breviárium című első kötete 2011-ben jelent meg. 2014-ben publikálta a Moliere tragikuma, 2015-ben pedig az Egy kis nemzeti színház – Az Evangélium Színház húsz éve a Duna palotában című könyvét. 2017-ben adták ki a Főrendezőm az Élet – Egy 20. századi rendező képes krónikája című kötetét.
Párkány László Udvaros Bélát bemutató kötete 2008-ban jelent meg Térdeplő Thália: Udvaros Béla második élete címmel.
Munkásságát 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével ismerték el. 2019-ben pedig megkapta a Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérmét több évtizedes rendezői, színházteremtő és közösségformáló, közösségszervező munkájáért.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!