Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Így alakul december első hete

Létrehozva:

Egyre inkább meg kell küzdeni a tél nehézségeivel, ugyanis az időjárási viszonyok jelentősen megváltoznak december első hetében – figyelmeztet az Időkép előrejelzése a következő napokra időjárása kapcsán.

Bár a hideg miatt már az elmúlt hetekben is indokolt volt, hogy előkerüljenek a vastagabb pulóverek és kabátok, de nagy esőzések nem alakultak ki, és a havazás sem volt tartós. Ez azonban hamarosan megváltozik, és jóval nagyobb mennyiségű, mindent átáztató csapadékra kell számítani.

Hétfőn elsősorban az ország északkeleti, keleti felében kell megküzdeni a köd és pára okozta nehézségekkel, és az északi területeken az erős felhőzet nem is oszlik fel napközben sem. A Dunántúlon ugyan kisüthet a nap, de az ország másik felében ködszitálás, és enyhe csapadék is előfordulhat, amit maximum 1-5 fokos hőmérséklet kísér. A naposabb területeken ennél néhány fokkal melegebb lehet, de így is kifejezetten télies marad az időjárás.

Keddtől már esőre kell készülni, ami ugyan még nem érinti az egész országot, de nyugat felől már vastagabb felhőzet érkezik, így a napos területeken is egyre inkább borult égre kell készülni a délután folyamán. Csapadék elsősorban a keleti, illetve északkeleti területeken jellemző, de estére az ország nyugati felében is esni kezd, és a nappali hőmérséklet ismét 1 fok alá süllyedhet.

Szerdán már nincs esély a napsütésre, az ország nagy részén vastag felhőzet alakul ki. A magasabban fekvő területeken az eső helyét felváltja a hó, ami az 1-7 Celcius-fok közötti hőmérséklet mellett meg is maradhat, bár sok helyen inkább havas eső van kilátásban. Az északi területeken a szél is megerősödik, így a ködképződésnek búcsút mondhatunk, de a közlekedést a vegyes halmazállapotú csapadék így is megnehezítheti.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

Legnépszerűbb cikkeink