Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Lassan beköszönt az ősz

Létrehozva:

A jövő hét elején már nem a szebbik arcát mutatja majd az időjárás: szélre és felhőkre egyaránt számítani kell.

Hétfőn a hajnali, reggeli órákra többfelé párássá válik a levegő, emellett nagyobb területen rétegfelhőzet képződhet, ami fokozatosan terjeszkedik. A derült tájakon köd is képződhet – írja országos előrejelzésében a HungaroMet. Legfeljebb néhol szitálás előfordulhat. A délies szél északiasra fordul, amit csak az Észak-Dunántúlon kísérhet egy-egy élénk lökés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul.

Az alacsonyszintű felhőzet és a köd csak lassan szakadozik, helyenként tartósan megmaradhat. E területeken néhol szitálás nem kizárt. Több napsütésre a kissé szelesebb – elsősorban északkeleti – tájakon van kilátás. Emellett nyugat felől fátyolfelhők is sodródnak fölénk. Az északias szél főként a Bodrogköz térségében, valamint néhol az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban felhős, ködös részeken általában 14 és 17, míg a naposabb részeken nagyrészt 18, 21 fok között valószínű.

Kedden aztán az éjjel képződő köd, valamint a terjeszkedő rétegfelhőzet, napközben bár valamelyest zsugorodik, oszladozik, akár nagyobb körzetekben is megmaradhat tartósan. A borult, ködös időjárású tájakon szitálás előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul.

Szerdán éjszaka az ország nagy részére kiterjed a rétegfelhőzet, illetve a köd, amely napközben nagyobb területen is makacsul tarthatja magát – napsütésre csak kevés helyen van kilátás. Szitálás a borult, ködös területeken bárhol előfordulhat. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul. A csúcsérték általában 12 és 17 fok között valószínű, de ott, ahol hosszabb időre kisüt a nap, akár 18, 19 fokig is felmelegedhet a levegő.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: walzab / Pixabay)

Legnépszerűbb cikkeink