Kiemelt hírek
Több mint 500 vasúti járat el sem tudott indulni a hőség miatt
Megsínylik a vonatok a rendkívül meleg időjárást, a túlkoros vasúti járművek és a pálya sem bírja már.
Nem tudják tartani a vonatok a menetrendet, 10 nap alatt tízezernél is több vonat késett, csaknem 500 pedig el sem indult – tudta meg a rtl.hu a vasúttársaságtól. Ráadásul hiába kérte a MÁV, hogy aki a hőségre érzékeny, egészségileg veszélyeztetett utasok inkább utazzanak a többségében klímaberendezéssel felszerelt Volán buszokkal, az utasszám a vonatokon nem csökkent. Ugyanakkor emelkedett a Volánbusz utasainak száma is. A balatoni, valamint Hatvan-Gyöngyös-Eger és a főváros közötti járatokon 10-30 százalékos utasszám-emelkedést tapasztaltak.
A MÁV adatai szerint a július 5. és 15. közötti időszakban a 35 ezer járat 30 százaléka késett, ez azt jelenti, hogy 10 500 esetben nem értek pontosan célba az utasok. Az adataik alapján ráadásul a vonatok 1,6 százaléka maradt el vagy pótolták busszal. Ez a 35 ezres járatszámmal számolva 560 vonatot jelent, ebből 73 esetben lehetett buszozni helyette, 487 vonat pedig egyszerűen kimaradt.
Nem bírják a régi vonatok és a sínek a hőséget
Vonatok pótlásra legtöbbször a jármű szolgálatképtelensége miatt volt szükség a fenti időszakban, de felsővezetéki és biztosítóberendezési hiba is hátráltatta a vasúti közlekedést. A huzamos idejű magas hőhatás nem kíméli a többnyire túlkoros vasúti járműveket és berendezéseket sem, amelyek ilyenkor könnyebben és gyakrabban meghibásodhatnak – tette hozzá a vasúttársaság.
A tartós meleg hőmérsékletet a sínek sem bírják: „A hőtágulás hatására a vágányokban káros anyagfeszültség keletkezik az időszakos karbantartások mellett is. Amennyiben ennek előjelei mutatkoznak, a vasúttársaság a biztonságos vonatközlekedtetés érdekében sebességkorlátozást vezethet be” – fogalmazott a MÁV hozzátéve, hogy a nagy meleg hatására a felsővezetékek is megnyúlnak, így növekszik a felsővezeték-szakadás, áramszedőtörés vagy -sérülés kockázata is.
Vízosztás a busz- és vasútállomásokon
A MÁV minden utast arra kért, hogy mindig elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy szomjoltó folyadékkal induljanak útnak. A harmadfokú hőségriasztás ideje alatt a MÁV-START naponta 10 és 17 óra között palackozott vizet oszt a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon. A Volánbusz munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain oszt ásványvizet az utasoknak. A MÁV-VOLÁN-csoport a vizet a készlet erejéig tudja biztosítani.
(Fotó: Bazsó Bálint/168.hu)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!