Kiemelt hírek
Felmondott a Momentum korábbi elnökségi tagja
Ezért lépett ki Ilyés Márton a Momentumból.
Kilépett a Momentum korábbi elnökségi tagja és gazdaságpolitikusa Ilyés Márton. Ilyés a távozását kedden jelentette be a közösségi médiában, miután gratulált a pártnak a jelöltállításhoz szükséges aláírásgyűjtés sikeres teljesítéséhez – írja a 24.hu. A politikus közölte, továbbra is hisz abban, hogy a párt „egy nagyon nemes vállalkozás arra, hogy jobb hely legyen Magyarország”.
Ilyés Márton 45 éves közgazdász, korábban a Hírközlési Hatóságnál és a Főpolgármesteri Hivatalnál is dolgozott, a Rajk Szakkollégium volt igazgatója, majd a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke. Ilyés a 2018-as országgyűlési választások előtt a Momentum egyik elnökségi tanácsadója volt, 2021-től az elnökség tagja.
Ezért lépett ki a Momentum korábbi elnökségi tagja a pártból
A politikus azt írja Facebook oldalán, hogy a döntését már korábban meghozta. „Nehéz döntés volt, hiszen szinte a kezdetektől részt vettem valamilyen formában ebben a közösségben. Köszönöm a sok szép emléket, belém fektetett bizalmat, emberi kapcsolatokat! A Momentumot divat leszólni, és nem csak az ellenfelek részéről, én viszont most is hiszek abban, hogy ez a párt egy nagyon nemes vállalkozás arra, hogy jobb hely legyen Magyarország. Tudom, hogy most nehéz, nagy kihívások előtt áll ez a csapat, tisztelem azokat, akik folytatják a küzdelmet!”– írja Ilyés Márton.
Majd posztjában megindokolja, hogy miért lépett ki a Momentumból: Nekem azonban egyre nehezebbé vált azonosulni a Momentum jelenlegi irányvonalával. Nem értem például a párt politikai ajánlatát a budapesti választásokon, és ezért képviselni sem tudom még szűkebb környezetemben sem. Még sincs semmi neheztelés bennem, hiszen nem láthatom, milyen kényszerek határoznak meg egyes döntéseket (és korábban magam is láttam, sokszor milyen kicsi a valódi mozgástér). Sajnos a kényszerpályákról való letérésre nem látok valódi esélyt. Hitehagyott vagyok, de nem akarok a Momentum irányvonalával szembemenő véleményt képviselni Momentum tagként.
(Kiemelt képünkön: a Momentum korábbi elnökségi tagja és gazdaságpolitikusa Ilyés Márton. Fotó: Facebook oldala)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!