Kiemelt hírek
Sulyok Tamás az új köztársasági elnök
Mindössze négy nappal a jelölése után, titkos voksolással választotta meg a parlament az egyedüliként induló államfőjelöltet. Sulyok Tamás beszédében kiemelte: kegyelmezés esetén a lehető legszélesebb transzparencia híve lesz.
Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson.
A szavazólapot 147 képviselő vette fel. A 139 érvényes voks közül Sulyok Tamás 134-et kapott, öten nemmel szavaztak, hét érvénytelen szavazat volt.
A szavazás előtt a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd képviselői kivonultak az ülésteremből. A megválasztásáról szóló házelnöki bejelentés után Sulyok Tamás letette államfői esküjét.
Sulyok Tamás március 5-én lép hivatalába, ő lesz a hetedik köztársasági elnök a rendszerváltás után.
Megválasztása után elmondott beszédében az új államfő, aki az Alkotmánybíróság elnöke, azt ígérte, a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok és értékek méltányos kiegyenlítésén fog munkálkodni. Bizalmat szeretne építeni az előítéletektől mentes kölcsönös meghallgatás és megértés révén. Azt mondta, bizonyos hatáskörökben, például a kitüntetések, a kegyelmezés esetén a lehető legszélesebb transzparencia híve.
Sulyok Tamás szerint az állam, a nemzet létének alapfeltétele a kölcsönös bizalom az egyének és társadalmi csoportok között egyaránt. Az előítéletektől mentes kölcsönös bizalom a nemzet egységének alapja – tette hozzá.
Közölte azt is, számára alapvető fontosságú alkotmányos alapértékek a nemzeti alkotmányos identitás és a népszuverenitáson alapuló államiság. A nehézségekkel küzdők, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek vagy magukról gondoskodni nem képesek, a szenvedők, az idős, a beteg, a magányos emberek mindig számíthatnak figyelmemre és támogatásomra – hangsúlyozta.
Sulyok Tamást négy nap alatt megválasztották
Novák Katalin lemondását követően 2024 február 22-én Kocsis Máté Fidesz-KDNP frakcióvezető bejelentette, hogy a kormánypártok Sulyok Lászlót fogják jelölni köztársasági elnöknek.
Sulyok Tamás 1956-ban született Kiskunfélegyházán. Két felnőtt gyermeke van. Édesapja ügyvéd volt, de 1945 után nem tudta tovább folytatni a praxisát, politikai okokból ugyanis törölték az ügyvédi kamarából. Ezután több mint tíz évig fizikai munkás volt, és csak 1957-től tudott jogtanácsosként elhelyezkedni. Édesanyja pedagógusként dolgozott. Mindkét bátyja ügyvédek lettek, sőt a feleségeik is jogi foglalkozásúak. A nővére élelmiszeripari mérnök.
„Én inkább tanár akartam lenni, de apukám azt mondta, az is egy jó dolog, csak nehéz belőle megélni. Ezen elgondolkodtam, és inkább a jogot választottam. De hála a jó Istennek, úgy alakult az életem, hogy a pedagógiai hajlamomat ki tudom használni az egyetemen. Szeretek tanítani”
– mondta egy interjúban, amely a Jogi Fórumban jelent meg 2015 nyarán.
(Kép forrása: jogikonyvszalon.hu)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!