Nagyvilág
Brazil elnök: „Az éghajlatváltozás tagadása ma már egyszerűen őrültség”
A fejlett országoknak több pénzt kell adnia a még megmaradt esőerdők védelmében – jelentette ki szerdán a brazil elnök, leszögezve: a természetnek pénzre van szüksége.
„Nem Brazíliának kell pénz. Nem Kolumbiának kell pénz. Nem Venezuelának. A természetnek kell” – fogalmazott újságírók előtt Luiz Inácio Lula da Silva a brazíliai Belémben szervezett, a trópusi esőerdők védelmére összehívott Amazonas-csúcstalálkozón.
Az elnök egyúttal azt vetette a fejlett országok szemére, hogy két évszázada mérgezik a környezetet, „és most meg kell fizetniük a rájuk eső részt, hogy kijavítsuk, ami tönkrement”.
„Az éghajlatváltozás tagadása ma már egyszerűen őrültség”
– jelentette ki az államfő, aki kiemelte azt is, hogy az őserdők védelme nem pusztán a természet védelméről szól, hanem az ott élő őslakosok, csaknem 50 millió ember védelmét is jelenti.
Lula egyúttal arra is ígéretet tett, hogy véget vetnek azon bűnbandák tevékenységének, melyek az Amazonas vidékét használják búvóhelynek.
Hatóságok és aktivisták az utóbbi években többször figyelmeztettek, hogy a térségben elterjedt az illegális halászat és a kábítószer-kereskedelem, a bandák pedig az őslakosokkal is többször kerültek összetűzésbe.
A csúcstalálkozón részt vett a többi között a Kongói Demokratikus Köztársaság és Indonézia delegációja is. E két ország és Brazília területén találhatók a világ esőerdőinek 52 százaléka.
Az Együtt az erdeinkért nevet viselő kiáltványukban ezen országok kormányai megerősítették eltökéltségüket az erdőírtás elleni harccal kapcsolatban és aggodalmukat fejezték ki, amiért a fejlett országok továbbra sem teljesítik vállalt céljaikat a környezetvédelemre szánt anyagi támogatás terén.
Klímaaktivisták mindazonáltal máris bírálták a találkozó eredményeit, azt vetve a részt vevők szemére, hogy a kedden közzétett közös közleményükben tett vállalásaik „nem tartalmaznak semmi konkrétumot”.
Az esőerdőben élő indián közösségek vezetői a találkozó előtt sürgették a brazil kormányzatot, hogy tegyen határozott lépéséket a természeti kincsek és szülőföldjük megóvására.
Brazíliában – előzetes kormányzati adatok alapján – az Amazonasban zajló erdőpusztítás mértéke jelentősen visszaesett a közelmúltban, júliusban 66 százalékkal csökkent a fakitermelés mértéke az előző év azonos időszakához képest. Tavaly augusztus és idén július között 7952 négyzetkilométer területen folyt fakitermelés, ami a legalacsonyabb az elmúlt négy évben.
(Kiemelt képünk: Porto Velho, 2019. augusztus 25. Légi felvétel a Rondonia brazil szövetségi államban lévő Porto Velho közelében pusztító erdőtűzről 2019. augusztus 24-én. Az Amazonas vidékén napok óta erdőtüzek pusztítanak.A Föld tüdejének is nevezett amazonasi esőerdő a legnagyobb a világon. Létfontosságú a szén-dioxid elnyelésében, ezáltal lassítja a globális felmelegedést. Hozzávetőleg egymillió őslakos és hárommillió növény- és állatfaj él a vidéken. A brazil kormány bejelentette, hogy 44 ezer katonát és katonai repülőgépeket vet be a tomboló erdőtüzek megfékezése érdekében. MTI/EPA/EFE/Joedson Alves)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!