Magyarország
Lemond Novák Ferenc a független társulatok eltiprása miatt
Lemondott elnöki tisztéről a legendás koreográfus, Novák Ferenc. Az ok: nagyszerű társulatok váltak működésképtelenné, szóba állni pedig senkivel sem lehet.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus-rendező, érdemes művész azzal indokolta a döntését, hogy működésképtelenné tettek nagyszerű társulatokat, hiszen az úgynevezett többlettámogatásból semmit sem – vagy csak elenyészően kis összeget – kaptak.
„A kuratórium döntésének szakmai szempontrendszere, ha van ilyen egyáltalán, ismeretlen a magyar táncszakma majdnem egésze előtt” – írta az Indexnek továbbított levelében a művész. Úgy látja, az elmúlt években a szövetség elnöksége teljesen tehetetlen volt, és minden jel szerint az új elnökség sem talál majd meghallgatásra, mert nincs olyan kompetens személy, aki szóba állna velük.
Az, hogy a függetlenek vagy semmit vagy megalázó kolduspénzt kaptak, feltehetőleg a végtelenül káros kultúrharc eredménye – írja, hozzátéve: „a mindenkori kulturális kormányzat vagy annak megmondóemberei nem mondhatnak le a független magyar táncszakmáról akkor sem, ha némely formációt vagy alkotót másképp gondolkodónak bélyegeznek”.
Novák Ferenc Tata a Magyar Táncművészek Szövetsége májusban újraválasztott elnökségének és tiszteletbeli elnökségének levelet küldött, amelyben lemond a tiszteletbeli elnökségi tagságáról.
(Kiemelt kép: Novák Ferenc Tata. Fotó: MTI/Czimbal Gyula)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója