Kiemelt hírek
Átveszi az állam a védőnői ellátást
Július 1-től az állam hatáskörébe tartozik a védőnői ellátás, az átállás előkészítése azonban többeket aggodalommal tölt el.
Az Európában egyedi védőnői ellátás az önkormányzatoktól átkerül a magyar államhoz, ez azt jelenti, hogy az eddigi magánvállalkozói státusz helyett kizárólag egészségügyi szolgálati jogviszonyban végezhető majd védőnői tevékenység. Az átállás során nyilatkozniuk kell, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy a munkavégzési helyiségekben kamerafelvétel készüljön, a személygépkocsi- és számítógépadataik ellenőrizhetőek legyenek, illetve bekérték családjaik összes azonosító adatát is – írja a Népszava.
Az önkormányzatok attól tartanak, hogy az átállással a védőnői ellátási forma eltűnik az állami süllyesztőben, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy minden védőnő hajlandó elfogadni az új feltételeket, és a jelenlegi állapotában is minden tizedik védőnő hiányzik a rendszerből. Azt, hogy hány védőnővel sikerült megállapodni, egyelőre nem tudjuk, ahogy azt sem, hogy mi történik azokkal, akik nem írják alá a hozzájárulást, hogy kapnak-e szerződést vagy végkielégítést.
A Népszava megkeresésére a Belügyminisztérium azt mondta, nincs szó a védőnői feladatellátással kapcsolatban a helyiségek bekamerázásáról, a kért adatszolgáltatás pedig az egészségügyi szolgálati jogviszony létesítéséhez szükséges előírás. Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke szerint a védőnőket folyamatosan tájékoztatják, egy folyamat közepén tartanak, amelyben természetszerűen vannak bizonytalanságok, de az átállás semmilyen negatív következménnyel nem jár a védőnők számára. Ő semmiféle adatlapról és hozzájárulás-kérésről nem hallott.
(Kiemelt képünk: illusztráció. MTI Fotó: Mohai Balázs)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója