Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Pankotai Lili pert indít volt iskolája ellen

Létrehozva:

A TASZ-szal közösen Pankotai Lili pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták.

Pankotai Lili nevét sokan ismerhették meg, amikor egy október 23-i tüntetésen több tízezer ember előtt beszélt a színpadon. Utána többen bírálták, főleg a trágár kifejezései miatt. A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból novemberben jött el, mert szerinte pszichológiai hadviselést folytattak ellene. Most már Budapesten tanul, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG), azt mondja, itt megtapasztalta, hogyan kellene működnie egy iskolának. A Telex páros interjúban mutatta be, Zeller Judit, a TASZ jogi szakértőjének és Pankotai Lilinek az álláspontját.

A per célja, hogy felhívja a figyelmet: nem engedhet meg magának mindent az oktatási intézmény a diákjával szemben

Pankotai Lili elmondta a Telexnek, hogy sok belső vívódás után jutott odáig, hogy beperli volt iskoláját. Jelenleg az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba jár, és úgy véli, egy iskolának így kéne működnie. Pankotai szerint kitolódtak a határok, már hozzászoktunk a most működő rendszerhez. A per egyik lényege, hogy visszatolják a határokat.

 „Számomra ez nem egy személyes háború, de elfogadhatatlan dolgok történtek velem.”

A pert figyelemfelhívásnak szánja, hogy a többi iskola, vezetőség, tankerület észrevegye, nem mindent engedhetnek meg maguknak, és a tetteiknek következményük van. „Még mindig megmaradt a poroszos rendszer a kommunizmusból, csak ami régen egy körmös volt, az ma egy osztály előtti megalázás.”

Zeller Judit, a TASZ jogi szakértője szerint Lili perének óriási a szimbolikus jelentősége. „Azt mutatja, hogy valahol meg kell húzni egy határt, eddig lehet a diákokat szívatni.” A per tárgya, hogy az iskola megsértette Lili személyiségi jogait, mivel a véleménye miatt olyan bánásmód érte az iskolában, ami azokat nem érte, akik nem mondták el a véleményüket. A véleménynyilvánítást nem torolhatja meg az iskola. A nyertes per mellett Zeller bízik abban, hogy utána „komolyan veszik a diákok véleménynyilvánítási jogát az iskolában. „Azt remélem, hogy ez a per egy precedens lehet a többi intézménynek is. Egymilliószor hallottam életemben, hogy az iskolában nem lehet politizálni, ami nem így van. Egyszerűen valamit kezdenie kell az iskolának azzal, hogy egy diák aktív, van politikai véleménye, erre nem reagálhat úgy, hogy retorziókat alkalmaz vele szemben. A véleményszabadság, és akár a politikai vélemény kifejtése alapjog, és azt nem korlátozhatja egy iskola” – fejtette ki a jogi szakértő.

Pankota Lili gondolkodásra szeretné késztetni az összes iskola vezetőségét, illetve a diákok figyelmét fel szeretné hívni arra, hogy nem szabad mindent hagyni. „Elfogadtuk a NAT-ot, elfogadtuk a péntek nyolcadik órát, elfogadtuk azt a mérhetetlen nagy elbutítást, ami jelenleg történik. Elfogadtuk, hogy ha véleményünk van, retorzió ér, ezért már nem is mondjuk el a véleményünket. Az én kiállásom egy példa akar lenni.”

A TASZ indítani fog egy nagyobb pert, amiben a szülőket és a diákokat fogja képviselni az állammal szemben. A cél az, hogy a bíróság kimondja, ahol nincs elég tanár, ott sérül a diákok tanuláshoz való joga. Az elbocsátot tanárokat is a TASZ képviseli, a keresetet már benyújtották, februárban lesz a tárgyalás.

(Kiemelt képünk: Molnár Áron (NoÁr) színész, aktivista és Pankotai Lili diák, slammer a Tanárok a Tanárokért, a Pedagógus Egység és a Tanítanék Mozgalom által szervezett tüntetésen Budapesten, a Klebelsberg Központ előtt 2022. december 3-án. MTI/Balogh Zoltán)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink