Kiemelt hírek
Több fronton leállt az invázió
Elakadt a háború, az orosz hadsereg nem tud előrejutni, főleg utánpótlási problémák miatt.
A brit katonai hírszerzés közlése szerint az Ukrajnában súlyos veszteségeket szenvedett orosz egységek egy része visszatért Oroszországba, más részük a szomszédos Fehéroroszországba, hogy újraszervezzék őket. A Pentagon ugyanakkor úgy véli, Oroszország megkezdte a csapatok nagyon kis létszámú kivonását a Kijev körüli állásokból, ami inkább átcsoportosítás, mint visszavonulás vagy kivonulás a háborúból. Az oroszok több fronton is leállították az inváziót; egyes kommentárok szerint Oroszország ígérete a harci műveletek csökkentésére leginkább azokra a területekre vonatkozik, ahol már vesztettek területet, vagy elakadt a támadás – a béketárgyalásokról ezen oldal másik cikkéből tájékozódhatnak olvasóink.
A civil lakosság továbbra is csapdahelyzetben van az ostromlott déli és keleti városokban és John Kirby Pentagon-szóvivő szerint Ukrajna más területei ellen fel kell készülni nagyobb offenzívára.
A súlyos orosz veszteségek és egyes csapatok kivonása hatással volt az orosz hadműveletekre − közölte a brit védelmi minisztérium. Az értékelés szerint Oroszországnak komoly problémát jelent megszervezni a harcoló egységek utánpótlását, amelyek emiatt súlyos veszteségeket szenvednek. Az oroszok láthatóan képtelenek több támadást egyszerre megszervezni, a harcoló egységeket élelmiszerrel és lőszerrel ellátni. Olyan, nem megerősített hírek is napvilágot láttak, hogy orosz katonák éhenhaltak, vagy megfagytak a fronton. Hogy kompenzálják valahogy a szárazföldi csapataik korlátozott manőverező és harci képességét, az oroszok valószínűleg továbbra is tömeges tüzérségi és rakétacsapásokkal harcolnak tovább − áll a minisztérium elemzésében, amely azt is valószínűsíti, hogy az orosz vezetés az erőket északról hamarosan átirányítja a keleti Donyeck és Luhanszk régiókban zajló offenzívájába.
Oroszországnak az egy hónapja tartó invázió során egyetlen nagyobb várost sem sikerült elfoglalnia, a héten az ukrán erők már előrenyomultak, és Kijev külvárosában, északkeleten illetve délen területeket foglaltak vissza az orosz csapatoktól.
A második világháború óta ez a legnagyobb támadás, ami európai országot ért. Több ezer ember vesztette életét, vagy sebesült meg a harcokban, közel 4 millióan kényszerültek külföldre menekülni.
Reuters / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója