Kiemelt hírek
Megérkezett az ellenzéki ígéretcunami
Programot hirdetett az ellenzék.
Az Egységben Magyarországért kabinetvezetői és a pártok által delegált szakértők hónapig dolgoztak a tervezeten, amit nyolc politikus mutatott be szerdán.
A rendezvényen felszólalt Márki-Zay Péter, ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese és országgyűlési képviselőjelöltje, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és frakcióvezetője, Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője, Lengyel Róbert, Siófok polgármestere, az MMM elnökségi tagja és Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke és országgyűlési képviselője.
Béke, biztonság, elszámoltatás
Márki-Zay beszédében azt hangsúlyozta, hogy a mostani háborús helyzet miatt a biztonság és béke az elsődleges szempont, viszont szerinte ehhez egy egyértelmű értékvállalásra, és a nyugati szövetségben való részvételre van szükség. A miniszterelnök-jelölt azt ígéri, az ellenzék első dolga kormányon a nyugati szövetségek, és elsősorban az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok helyreállítása lesz. Hozzátette: ehhez elsősorban a magyar polgárok védelmét is garantáló Frontexhez (az uniós határvédelmi intézményhez) való érdemi csatlakozás, az abban való részvétel jelenthet garanciát.
Az ellenzék emellett rugalmas, élhető nyugdíjrendszert, anyagi megbecsülést, a fennálló családtámogatási formák megőrzését, valamint kibővítését és az euró öt éven belüli bevezetését ígérte. „Magyarországon a rendszerváltást követően most először lesz érdemi, és mindenkire kiterjedő elszámoltatás” – tette hozzá a politikus.
Ingyenes magánegészségügy
Márki-Zay szerint uniós támogatásokat leginkább egészségügyre, oktatásra, környezetünk megóvására és településeink fejlődésére kell költeni. Az új kormány csökkentené továbbá az ország oroszországi kitettségét az energiapiacon, újratárgyalnák Paks2-t, és évente százezer lakás energetikai felújítását támogatnák, valamint érdemi béremelést biztosítanának az egészségügyi szakdolgozóknak és csökkentenék a kórházi várólistákat is. Emellett fejlesztenék az állami egészségügyet, és ingyenessé tennék akár a magánegészségügyet is. Visszaadnák a rendelőket és kórházakat az önkormányzatoknak, és megszüntetnék az egészségügyi szolgálati jogviszonyt.
Márki-Zay a magyar közoktatás, valamint a tankönyvpiac és a felsőoktatás önállóságának, valamint érdemi állami forrásokkal történő ellátásának ígéretét is megfogalmazta, a Fudan Egyetem ügyében pedig azt mondta, hogy a magyar diákok kollégiumi és lakhatási esélyeit és ellátását fogják támogatni.
Ezután a romák felzárkóztatásának fontosságról, a sport, kultúra és média szabadságáról, a független bírósági rendszer érdemi és hatékony működésének helyreállításáról, valamint a jogállamiságot érintő európai, nemzetközi kritikák orvoslásáról beszélt a politikus. Megígérte, hogy feloszlatják a Médiatanácsot, megszabadítják a közmédiát a propagandától, a vállalkozásoknak pedig nem kell fizetni a kötelező kamarai díjat. Az oltás nem lesz kötelező, de mindenki számára biztosítják a nyugati vakcinát, ígérte a miniszterelnökjelölt.
Belügytől a családokig
Komjáthi Imre adómentes minimálbérről és a rabszolgatörvény eltörléséről beszélt, az álláskeresési járadék folyósítását pedig 3 hónapról kilencre emelné. Arató Gergely azt hangsúlyozta, hogy ismét 18 évre kell emelni a tankötelezettség korhatárát, és azt ígérte, mentor- és ösztöndíjprogramot indítanak és csökkentik a diákok lemorzsolódását.
A belügyi-rendészeti szervek vonatkozásában is rendkívül nehéz helyzetben veszi át az országot Márki-Zay Péter új kormánya április 3-án – mondta Lengyel Róbert siófoki polgármester, rendészeti kabinetvezető, aki a létszámhiányt nevezte meg a legnagyobb problémaként az egyenruhásoknál. Az ellenzéki szövetség azt ígéri, hogy megemelik a rendészeti illetményalapot, életpályamodellt és korrekt bértáblát biztosítanak, korkedvezményes nyugdíjrendszert vezetnek be, valamint visszaadják a szolgálati nyugdíjat azoknak, akiktől elvették.
Z. Kárpát Dániel a jövedelmi és szociális biztonságról beszélt: azt tervezik, hogy duplájára emelik a családi pótlékot, kiterjesztik a gyermeket nevelők támogatásait, akadálymenetessé teszik az állami ellátásokhoz, oktatáshoz, ügyintézéshez való hozzáférést, a rokkantsági támogatások rendszerét helyreállítják, és a megkülönböztetéseket felszámolják, az otthonteremtési programok kiterjesztésével felszámolják a lakhatási válságot, a kilakoltatások rendszerét megszüntetik, és megteremtik az idevágó lakhatási támogatások jogi kereteit és lehetőségeit, új nyugdíjszámítási rendszert vezetnek be, amely nemcsak a keresetváltozásokat követi majd, de az inflációt és más gazdasági tényezőket is.
Telex / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!