Archív cikkek
Fellendülőben az albérletpiac – széles a kínálat, de nő a kereslet is (×)
Sokan elhalasztják a lakásvásárlást, építkezést, és inkább albérletbe költöznek, nagyobba, szebbe, kényelmesebbe. Ennek több oka is van, és csak részben a koronavírus. De jó részben a pandémia, hisz 2020-ban nagyot zuhant az albérletpiac. A külföldi turisták eltűntek, a lakások viszont itt maradtak. Üresen. Csökkent a kereslet, túlkínálat volt, ami magával vonta az árak csökkenését. Mára viszont újra pörög a piac, keresik az albérleteket, és visszatérnek a külföldi turisták is. Akik erre, az ilyen lakások bérbeadására rendezkedtek be, azok számára nagy érvágás volt a járvány. Azonban akik alkalmazkodtak a körülményekhez, még jól is kijöhettek az egészből.
Sokan vannak például olyanok, akik az egekbe szökő építőanyagárak miatt még halogatják a költözést. A családi házak, újépítésű társasházak négyzetméterára szintén az egekben van, ráadásul kevés a munkaerő, az alapanyag, sokszor előfordulnak csúszások. De nem csak ezért óvatosak az emberek, hanem azért is, mert a pandémia idején megtanulták, hogy semmi sem biztos. Bármikor elveszíthetik a munkájukat, így pedig felelőtlenség lenne belevágni egy építkezésbe.
Milyen lakásokat keresnek a bérlők?
Az albérletpiac is változik, egyre többen keresnek magasabb minőségű lakást, melyek széles kínálata elérhető az alberletbudapest.hu honlapon. Ezek a prémium lakások korrekt szerződési feltételekkel bérelhetők ki, számlával, kedvező árakon. A számla azért is fontos, mert így igénybe vehető a lakhatási támogatás, amit azok kérvényezhetnek, akik az állandó lakóhelyüktől messze vállalnak munkát. A Professional Premium Property zrt. által kínált bérlemények a legjobb helyeken találhatók Budapesten, olyan városrészekben, amelyek biztonságosak, könnyen megközelíthetők tömegközlekedési eszközökkel is.
Nem csak lakásokat, szobákat és saját fürdő lakrészeket is bérbe lehet venni, a cég elsősorban fiatalok számára kínál lakásokat, akik 99 százaléka elégedett a szolgáltatással. Ezekben a lakásokban minden megvan, amire csak szükség lehet, mindennel felszerelt, luxusszintű lakások, ráadásul ha valami tönkremegy, annak megjavításáról sem az albérlőnek kell gondoskodnia. A cég saját szerződött partnerei által végzi a javításokat. Ha pedig valaki kiköltözik a lakásból, azt utána helyreállítják, hogy tökéletes állapotában költözhessen be az új bérlő. Aki nem egyedül szeretne lakást bérelni, lehetősége van szoba, illetve saját lakrész bérlésére is, ebben az esetben úgy válogatják össze a lakótársakat, hogy minimális legyen a súrlódás.
Korrekt feltételek, kiváló lakások, szerződés és számla – ezek az alapkövetelmények, hiszen így a bérlő és a bérbeadó is biztonságban érezheti magát. Sokan biztos találkoztak már albérlet-horrorsztorikkal, ezért jobb messziről elkerülni azokat, akik a jogszabályokat megkerülve szeretnék kiadni ingatlanukat. Itt nincsenek rejtett költségek, nincs apróbetűs rész, csak tervezhető, korrekt feltételek, és rugalmas, gyors ügyfélszolgálati támogatás.
Képforrás: Pixabay.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója