Kiemelt hírek
Rafael Nadal az új Grand Slam-rekorder
21. Grand Slam-trófeájával megelőzte két korszakos riválisát, Federert és Djokovicsot.
Az ausztrálok sem panaszkodhattak, a szombat a hazai játékosoké volt. Visszavágásokra nemsokára lesz lehetőség, hamarosan jön a Roland Garros salakja.
Kurt Vonnegut mondta egyszer, hogy „a történelem csupán meglepetések sorozata. Csak arra készíthet fel bennünket, hogy újból és újból meglepődjünk”. Tavaly augusztusban Rafael Nadal bejelentette, hogy a szezonban már egyetlen tornán sem vesz részt, mert bal lábtőcsontjában a fájdalom elviselhetetlenné vált. Egy speciális kezelést követően hosszú ideig csak mankózni tudott, ekkor az is felvetődött, hogy be kell fejeznie a teniszt. Hiába szenvedett nap mint nap a visszatéréssel, a befektetett munka sokáig nem hozott eredményt. Decemberben aztán koronavírusos lett, ekkor az előre eltervezett Ausztrál Open-szereplése is veszélybe került. Mégis elindulhatott, ám a legnagyobb fogadóirodák finoman szólva is leírták, hiszen Novak Djokovics 21. Grand Slam-győzelmére vagy Danyiil Medvegyev US Opent követő újbóli trónfosztására volt a legnagyobb esély. Az „A verzió” kiesett, a szerb egy, a teniszvilágot megrengető botrány végén lemaradt a tornáról, az orosz pedig a vártnál nehezebben jutott döntőbe, ahol ellenfele a titkos favorit Nadal lett. Valljuk be, nem sokan tettek a spanyol sikerére.
„Nadalnak agresszíven kell játszania, gyorsítani a labdameneteket, mert három óránál többet úgysem bír” – mondták az okosok a meccs előtt. Való igaz, egy hosszú rehabilitációt követően, egyetlen felvezető tornával a háta mögött, egy olyan ötszettes negyeddöntő után, amelyet követően teljesen kikészül a melegtől, négy liter folyadékot vesztett, és másnap alig tudott lábra állni, inkább ne bazírozzon hosszú meccsre, mert a maradék esélye is elpárologhat a hőségben (és utána még egy elődöntő is volt… – a szerk.). Meg különben is: 35 évesen már mérsékelten ugráljon az ember.
Huszonegy trófea
Ha volt ilyen terv, az már az elején becsődölt, hiszen Nadal rosszul kezdett, simán elment az első játszma 6–2-vel. A másodikra sem javult sokat, szervája hitvány volt, fonákja erőtlen, és tenyeressel is szórta a ki nem kényszerített hibákat. Látszott, hogy rettentően küzd magával, és ennek meglett a gyümölcse: adogatóként szettlabdáig jutott, hogy aztán onnan bukjon nagyot. Két szettes hátrányánál még a legnagyobb Nadal-fanok sem adtak volna egy szikra esélyt sem arra, hogy ebből lehet fordítás. Egyébként Medvegyev sem hozta a tavalyi US Open döntős formáját, de így is nyeregben volt, a harmadik szettben 3–2-es vezetésnél három bréklabdához jutott, és úgy tűnt, lefőtt a kávé. De igazából ez jelentette a fordulópontot. Nadal elkezdte rövidítésekkel behívni a hálóhoz ellenfelét, Medvegyev bizonytalansága pedig a T-vonalon belül kiütközött. A spanyol talpra állt, és úgy nyert három játszmát, hogy fizikálisan jobban bírta a közel öt és fél órás csatát egy évtizeddel fiatalabb ellenfelénél.
Ezzel megszerezte 21. Grand Slam-győzelmét, így megelőzte két hússzoros győztes riválisát, Roger Federert és Novak Djokovicsot, tehát „a minden idők legnagyobbja”-vitát a mai finálé – egy időre – úgy tűnik, eldöntötte. Ráadásul mindegyik nagy tornát legalább kétszer megnyerte, hiszen 2009-ben is bevette a Rod Laver Arénát.
A bajnok titka
A sajtó által megénekelt dicshimnuszok sem képesek magyarázatot adni a döntőben történtekre. Fogódzót talán Nadal sokat idézett gondolata adhat, miszerint ő egészen kiskorától napról napra jobbá akar válni. A tények bizonyítják: ez valóban így van. Az ő karrierjében is volt egy törés, amikor atletikus játéka kezdett kevés lenni, válaszul megtanult agresszívebben játszani, jobb lett a szervája és a röptéje. Ezzel a fegyelemmel és munkamorállal szurkolók millióit nyerte meg magának, ami most is számított, mert lehet, hogyha nincs a döntőben az a hatalmas támogatás, akkor bedobja a törülközőt. Medvegyet panaszkodott is eleget a meccs után, hogy senki sem kívánta a sikerét, éppen ezért most elképzelhetetlennek tartja, hogy 30 éves kora után is űzze ezt a sportot. Pedig aki szörfösnek áll, annak meg kell tanulnia hullámokat lovagolni. Nadalt annyira gyűlölték 2009-ben a Roland Garroson a helyi kedvenc, Sebastien Grosjean elleni negyedik fordulós meccsen, hogy kilenc percet állt a játék a szurkolói atrocitások miatt. A 18 éves spanyol ezt leküzdve masírozott a döntőbe, első nagy trófeáját nyerte, a közönség szívét pedig elhódította. Lehet ezt így is.
Hazai sikerek
A nők szombati fináléja nem hozott meglepetést. Ashley Barty idén úgy ment végig a mezőnyön, mint forró kés a vajon, ellenfele, Danielle Collins pedig első nagy döntőjét vívhatta.
Az első játszmában a helyi kedvenc papírforma 6–3-mal jutott előnyhöz, viszont a második szett már hozott izgalmakat. Barty tőle szokatlan módon begörcsölt a lehetőségtől, hibát hibára halmozott, Collins dupla brékkel 5–1-re elhúzott. Barty azonban nem engedte el a szettet, tie-breakre mentett, és sima 7-2-vel megnyerte a tornát. 44 év után nyert ausztrál teniszező az Australian Openen, ez volt a világelső harmadik Grand Slam-sikere. Női párosban Barbora Krejcikova és Katerina Siniakova negyedik GS-serlegét hódította el, míg a férfiaknál a balhés ausztrál páros, Nick Kyrgios és Thanasi Kokkinakis kettőse lett a bajnok.
Az Australian Open döntői
Férfi egyes: Nadal (spanyol)–Medvegyev (orosz) 2-6, 6-7, 6-4, 6-4, 7-5.
Női egyes: Barty (ausztrál)–Collins (amerikai) 6-3,7-6.
Férfi páros: Kokkinakis, Kyrgios (ausztrál)–Ebden, Purcell (ausztrál) 7-5, 6-4.
Női páros: Krejcikova, Siniakova (cseh)–Danilina, Haddad Maia (kazah, brazil) 6-7, 6-4, 6-4.
Vegyes páros: Mladenovic, Dodig (francia, horvát)–Fourlis, Kubler (ausztrál) 6-3, 6-4.
Boros T. Tamás
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója