Kiemelt hírek
Szilágyi Liliána: Húszéves koromig nem dönthettem semmiről
Újabb részleteket árult el Szilágyi Liliána a gyerekkokráról a Hír TV Magánterület című műsorában vasárnap este.
„Húszéves koromig nem dönthettem semmiről” – mondta a műsorban Szilágyi, és ma már abban sem biztos, hogy magától az úszást választotta volna-e gyermekkorában. 2015-ben, az akkor 19 éves úszónő egy izraeli családi nyaraláson öngyilkos akart lenni, mert nem látott más kiutat. Elszökött a tengerpartra a nyaralás utolsó estéjén, és magával vitte a nagyapjától örökölt kiskést. „Levittem a tengerpartra, és azt mondtam, hogy nem megy tovább. Itt a tenger mellett, én nekem elég volt, kiszállok. És csak ültem ott, teljesen egyedül, és valami belső hang azt mondta, hogy nincs vesztenivalóm, és most, akárhogy, de el fogok jönni” – fogalmazott.
A műsorban megerősítette, hogy 2016-os nyilatkozata egyedül az apjának szólt. Arról is beszélt Szilágyi, hogy a 2016-is olimpia után olyan mentális állapotba került, hogy egyszerűen nem tudott működni. Szerette volna felfüggeszteni a sportolói pályafutását, és kis pihenőt kérni, mert mint fogalmazott nem értette, mi történik vele, nem tudta, hogy érzelmileg hol van, és teljesen instabil volt. 2017 lett a fordulat éve, mert kapott egy amerikai ösztöndíjat, és ott kezdett magára találni.
„Muszáj, hogy felelősségre legyen vonva bizonyos dolgokért” – tette hozzá. Azt is mondta, ő nem akar senkit hibáztatni, nem az a célja, hogy bosszúhadjáratot folytasson, de szeretné a maga igazát. Szavaira egy nap múlva reagált az apja, Szilágyi Zoltán, aki szintén olimpikon úszó, később edzői és jogi diplomát is szerzett. A vádakat tagadta, és arra kérte a lányát, viselje az édesanyja nevét. Testvére, Gerda is nyílt levelet írt, szintén hazugságnak nevezte nővére vádjait. A Magyar Úszó Szövetség pedig vizsgálatot indított az ügyben. Apja szavaira nem kívánt reflektálni, mert szerinte önmagáért beszélnek. Húgának, Gerdának viszont üzent. Tudja, hogy húga nagyon maga alatt van most, és sajnálja, hogy nem érti, miért történik mindez.
HírTV / Telex / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!