Kiemelt hírek
Omikron variáns: Karikó optimista, a WHO óvatos
Az új mutáció gyorsabban terjed, a betegek száma nem lett súlyosabb.
„Ha valóban úgy van, hogy kiszorítja az omikron a deltát, mert ragályosabb, de nem okoz súlyos betegséget, akkor nem kell aggódnunk, én nagyon optimista vagyok” – jelentette ki Karikó Katalin, a Pfizer-BioNTech mRNS-vakcinájának kifejlesztője a Kossuth rádióban.
Hogy a köznyelvben korábban szupermtánsként és szupervariánsként is emlegetett új mutáció, az omikron ellen mennyire hatékonyak a jelenlegi oltások, azt a kutató szerint még nem tudják megállapítani, ami azért is érdekes, mert a Pfizer már tett hivatalos bejelentést ezzel kapcsolatban.
Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az omikron sokkal gyorsabban terjed, mint elődei, ám Karikó Katalin rámutatott, hogy a betegek száma nem lett súlyosabb, és ha ez valóban így van, elérhető lehet a nyájimmunitás.
Az pedig biztos, hogy az új mutáció gyorsan terjed. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az gészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója tegnapi genfi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy már ötvenhét országban mutatták ki az omikron-változatot.
Mint mondta, gyorsan növekszik az omikronnal fertőzöttek száma Dél-Afrikában, ahol ezt a változatot első alkalommal kimutatták. Ugyanakkor hozzátette, hogy korai lenne még megmondani, hogy a koronavírus B.1.1.529 jelű variánsa a világ más térségeiben is hasonlóan fog-e terjedni. „Dél-Afrikában gyorsan gyarapodnak az omikronos esetek, de a mutánst akkor fedezték fel, amikor a delta variáns terjedése éppen alacsony volt, így nem volt vetélytársa” – mondta Gebrejeszusz, hangsúlyozva, hogy óvatosan kell kezelni azokat az előzetes értesüléseket, amelyek arra utalnak, hogy az omikron variáns enyhébb tüneteket okoz Dél-Afrikában.
A főigazgató felszólította a nemzetközi közösséget, hogy vegye komolyan a koronavírus terjedésének megfékezését szolgáló intézkedéseket, és mindenhol gyorsítsák fel az oltási kampányokat.
„Túl késő lesz, ha az államok megvárják, míg megtelnek a kórházak” – figyelmeztetett.
Infostart / MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!