Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A Fradinak győzni kell a Celtic ellen

Létrehozva:

Jelenet az odavágóról | Fotó: AFP / Andy Buchanan

A mérkőzés este kilenc órakor kezdődik.

Peter Stöger vezetőedző szerint tökéletes mérkőzésre van szüksége a Ferencvárosnak ahhoz, hogy csütörtökön megszerezze a három pontot a Celtic Glasgow ellen a labdarúgó Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában.

„Ha csak agresszívebb és támadóbb szellemű futballt kellene kérnem, akkor könnyű dolgom lenne, de ennél természetesen összetettebb a helyzet. Idegenben is sok jót láthattunk a csapattól, de a hibákat kell minimálisra csökkenteni, illetve kiváló védekezésre lesz szükség” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján az osztrák tréner.

„Ha túl nagy területet hagyunk, azt kihasználja az ellenfél, ezen a szinten ilyen hiba nem fér bele. De támadásban is jobb döntéseket kell hozni” – mondta Stöger, aki hozzátette, hogy papíron nem a Ferencváros a találkozó esélyese, de kiemelte, hogy hazai közönség előtt rendre jó teljesítményt szokott nyújtani az együttese.

Azzal kapcsolatban, hogy kisebb hullámvölgyben van a csapata, úgy vélekedett, a „nagy előrelépés előtt általában kisebb visszalépések vannak”.

A sajtótájékoztatón Tokmac Nguen, a Fradi norvég játékosa arról beszélt, hogy amióta nemzetközi mérkőzéseken szerepel a csapattal, a Celtic az egyik legerősebb rivális, amit azzal indokolt, hogy skót együttes különleges futballt játszik, a szélső védőik teljesen más feladattal lépnek pályára, mint ami megszokott.

 „De itthon van esélyünk, mert mögöttünk lesz a közönségünk” – jelentette ki határozottan a támadó, aki nem foglalkozik azzal, hogy tavaly az ő góljával ejtették ki a skót riválist a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A Celtic meghirdetett online sajtótájékoztatója nem volt követhető Magyarországon, de a Ferencváros honlapja idézte a skótok görög születésű ausztrál vezetőedzőjét:

„A Ferencváros jó csapat, remek játékosok alkotják. Biztos vagyok benne, hogy kemény erőpróba vár ránk Budapesten. A glasgow-i mérkőzés előtt láttuk a Leverkusen és a Betis elleni meccsüket is, így tudtuk, csak akkor nyerhetünk, ha jól futballozunk. Egyértelmű a feladatunk, Budapesten is olyan szinten kell teljesítenünk, mint Glasgow-ban. Emellett fel kell készülnünk arra is, hogy ellenfelünk a szurkolók támogatásával megpróbálja megragadni az utolsó szalmaszálat, és próbál nyomás alá helyezni minket”.

A csütörtökön 21 órakor kezdődő Ferencváros–Celtic Glasgow mérkőzést a portugál Fabio Verissimo vezeti a Groupama Arénában. A magyar bajnoknak akkor marad reális esélye a tavaszi folytatásra, ha győz.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink