Kiemelt hírek
Bíróság elé idézték Kim Dzsongunt
A tokiói kerületi bíróságon indítottak kártérítési pert az észak-koreai kormány ellen.
Egy japán bíróság beidézte Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt a szigetországban élő koreaiak hazatelepítését szolgáló program károsultjai által indított kártérítési perben – közölte az egyik felperes és jogi képviselője tokiói sajtótájékoztatóján.
A program külföldre menekült öt károsultja 2018 augusztusában indított kártérítési pert a tokiói kerületi bíróságon Észak-Korea kormánya ellen. Panaszuk lényege, hogy „a földi paradicsomot” ígérték nekik Észak-Koreában, de csak emberi jogi visszaélésekben volt részük. A károsultak fejenként százmillió jent (266 millió forint) követelnek Észak-Koreától azokért a sérelmekért, amelyeket az áttelepítési program során kellett elszenvedniük.
Bár nem számítanak Kim Dzsongun megjelenésére az október 14-re kitűzött tárgyalási napon, a bíróság döntése azon ritka alkalmak közé tartozik, amikor egy idegen ország vezetőjének nem biztosítottak szuverén mentességet egy perben – húzta alá Fukuda Kendzsi, az öt felperes jogi képviselője. Fukuda szerint annak sem látják esélyét, hogy a phenjani vezetés kárpótlást adna.
Napjainkban nagyjából félmillió észak-koreai él Japánban, sokan közülük diszkriminációval kénytelenek szembesülni. Phenjan nagyszabású visszatelepítési programjának célja a koreai háború során megfogyatkozott koreai munkaerő pótlása volt a külföldön élő diaszpórából, illetve a szomszédos Dél-Koreából. A program egészen 1984-ig működött, a keretében 93 ezer, Japánban élő koreai vándorolt vissza Észak-Koreába a jobb élet reményében, különös tekintettel arra, hogy sokan közülük hátrányos megkülönböztetésben részesültek a szigetországban.
A 79 éves Eiko Kavaszaki apja azon koreaiak százezrei közé tartozott, akiket kényszerrel Japánba szállítottak a második világháború előtt, illetve alatt, hogy a bányákban és gyárakban dolgozzanak (Koreát Japán 1910 és 1945 között gyarmatosította). Eiko Kavaszaki már Japánban született és nőtt fel. A nő 1960-ban, 17 évesen költözött át Észak-Koreába. Az AP hírügynökségnek elmondta, hogy 43 éven át volt az észak-koreai rezsim foglya, egészen addig, míg 2003-ban meg tudott szökni, hátrahagyva felnőtt gyermekeit. Észak-Korea ingyenes egészségbiztosítást, oktatást, munkát és egyéb kedvezményeket ígért, de semmit ebből nem váltott valóra, és többnyire csak fizikai munkát biztosított a bányákban, farmokon, illetve erdőgazdaságokban – tette hozzá. „Ha tudtuk volna az igazságot Észak-Koreáról, egyikünk sem ment volna oda” – jelentette ki Kavaszaki.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!