Archív cikkek
A Fidesz szerint az ellenzéki képviselőnők csak hergelnek, Gothár ügyét is elővette a párt
Közleményt adott ki a kormánypárt az Isztambuli Egyezmény mellett kiálló ellenzéki képviselőnőkről.
„Az ellenzék hagyja abba a hergelést!” − így reagált a Fidesz-frakció kedden arra, hogy ellenzéki képviselőnők plakátokkal a kezükben tiltakoztak a parlamentben, mert Magyarország nem csatlakozik az Isztambuli Egyezményhez. Kunhalmi Ágnes szerint Kövér László már meg is fenyegette a tiltakozókat.
Az Isztambuli Egyezményről − amit elutasított a Fidesz-frakció − szóló parlamenti szavazás után tartott sajtótájékoztatón Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője azt mondta:
„Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök és a kormánypártok háborút indítottak a nők ellen.”
A Fidesz-frakció közleménye azt írja, hogy tisztelet és megbecsülés illeti a nőket, ez vitán felül áll, az egész európai kultúra a nők egyenjogúságára épül. Felháborítónak tartják ugyanakkor , ahogy „az ellenzéki képviselők félremagyarázzák a házelnök szavait”, miközben nem szavazták meg a nők és gyermekek bántalmazását súlyosabban büntető Btk.-módosítást, „el akarták tussolni a Gothár-féle színházi szexuális zaklatást”, és csak nevettek Burány Sándor (Párbeszéd) cinikus megjegyzésén, amelyben együttműködési kényszerként állította be a szexuális zaklatást.
Szerintük Kövér László azokról az ellenzéki képviselőkről beszélt, akik eltorzult arccal gyűlölködnek, botrányt botrányra halmoznak a parlamentben. A házelnök azonban ehhez képest sokkal egyértelműbben fogalmazott, konkrétan a női képviselőkről beszélt:
„Én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik.”
Kövér László ezt a mondatot Bayer Zsolt műsorában mondta el. Szél Bernadett nőtársaival a Médiatanácshoz fordul a kijelentés miatt.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója