Kiemelt hírek
Hátborzongatóan átlagos nő
Kritika az UIP-Duna Film által forgalmazott Ígéretes fiatal nő című filmről.
A bosszú még nem volt édesebb és szexisebb, mint ahogy Cassie (Carey Mulligan) móresre tanítja a férfiakat, akik felajánlják neki, hogy hazaviszik a bárból, majd mégis inkább a lakásuk felé kanyarodnak, és a lány még körül se néz, máris lehúzták a bugyiját.
A #metoo óta tudjuk, hogy a kivételezett fehér férfinál veszedelmesebb vadállat nincsen, és Emerald Fennell filmje nem is törekszik a sommás kép árnyalására. Azzal tart tükröt, hogy látszólag óriási geget csinál az egészből, és ha mi végig jóízűen nevettünk, már érdemes magunkba néznünk, pontosan mit találtunk ebben poénosnak?
Matt Damont és pár unikornist kivéve, a film alapján a heteró férfinak (mindegy, hogy alfa vagy omega), leküzdhetetlen kísértést jelent, mikor egy szinte öntudatlanul részeg nő a hatalmába kerül. Magának meg is indokolja, hiszen a csaj magától jött fel hozzá, aznap szexi ruhát vett fel és kisminkelte magát, tehát kapja csak meg, amire vágyott, másnap úgyse emlékszik majd semmire. De a lány hiába is futna bárkihez segítségért, a férfiak összetartanak a betyárbecsületben, sőt a nők is azt mondják neki, magának kereste a bajt, egyedül, atomrészegen egy szórakozóhelyen, mégis mire számított?
Az idei Oscart – úgysem figyelt rá senki, nem is voltak filmek, se mozi – gyorsan beáldozták arra, hogy a (filmiparban) kisebbségek, úgymint feketék, ázsiaiak és nők is kapjanak díjakat, ezért ezt is öt jelöléssel szórták meg, amiből végül a legjobb eredeti forgatókönyv díját kapta Fennell. Ötödik nőként ebben a kategóriában, mióta az Amerikai Filmakadémia a 60-as évek derekán engedélyezte, hogy férfi írótárs nélküli forgatókönyvírók (nők) is kaphassanak elismerést. Ez a ma már bőven anakronisztikus berendezkedés éppúgy a film tágabb kontextusának és jeges vonzerejének része, mint Carey Mulligan hátborzongatóan átlagos nő alakítása.
Az ígéretes fiatal nő rég a múlté, Cassie minden képességét és tehetségét az (ön)pusztításra fordítja. Pompásan groteszk története mélyén a feldolgozatlan trauma és egy megrekedt gyászfolyamat áll. Emiatt nem csak vérfagyasztó, ahogy éjjelente vásárra viszi a bőrét, a bosszúért, ami egyre kisebb dózis elégtételt ad, hanem elszomorító, hogy azért teszi, mert úgy érzi, nincs vesztenivalója. Ő nem áldozat, a szó szoros értelmében, hanem hozott egy döntést, szeretetből, hűségből, vagy az igazságérzete miatt, ami nem engedi továbblépni. Míg egy nap fel nem bukkan a jóképű-jófiú gyereksebész évfolyamtárs az orvosiról, és elkezdi megcáfolni a fizika és Cassie törvényeit. Mi pedig kíváncsian figyeljük, vajon a herceg a fehér lovon mítosz lesz-e a film következő áldozata.
Bálint Orsolya
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!