Magyarország
László Róbert: A Momentumnak és a Jobbiknak kedvezhet az online előválasztás
A Political Capital választási szakértője szerint kevés az esély arra, hogy a Fidesz meghekkeli az előválasztási rendszert, arra azonban számítani lehet, hogy az aktivistáik belezavarnak a választásba.
A hat ellenzéki párt közös nyilatkozatban jelentette be, hogy a szeptemberi és októberi ellenzéki előválasztáson mind a személyes, mind pedig az online regisztrációt és szavazást lehetővé teszik a választóknak. A közleményből az is kiderül, hogy a miniszterelnök-jelölt kiválasztása esetében kétfordulós lesz az előválasztás, az egyéni jelöltek esetében viszont egyfordulós.
László Róbert, a Political Capital választási szakértője a 168.hu-nak elmondta, korábban ugyan voltak olyan hangok, amelyek szerint az egyéni körzetekben is kétfordulós választást kellene tartani, végig az tűnt valószínűbbnek, hogy az egyfordulós megoldás mellett döntenek majd az ellenzéki pártok. Az elemző szerint ennek leginkább az az oka, hogy sokkal magasabb részvétel mellett bonyolítható le egy egyfordulós előválasztás, mint ahányan aktivizálhatóak lennének egy második fordulóra is. Hozzátette: az online előválasztás létrejöttével rengeteg embert el lehet érni.
Kiemelte, a Momentumnak és a Jobbiknak lehet a legelőnyösebb az online előválasztás megvalósulása, mivel a fiatal választókat ez a két párt tudja leginkább mozgósítani, „de egyáltalán nem biztos, hogy a DK ne tudná megoldani, hogy profitáljanak ebből” – vélekedett. László Róbert szerint az első perctől fogva valószínűsíthető volt, hogy azok a fiatalok is szavazhatnak majd, akik csak a 2022-es választásokkor töltik majd be 18. életévüket, ez a fejlemény tehát nem lepte meg a szakértőt.
Azzal kapcsolatban, hogy mennyire lehet számolni a Fidesz beavatkozási kísérleteivel, László Róbert hangsúlyozta, megvan annak a veszélye, hogy a Fidesz szimpatizánsai és aktivistái is voksolnak majd az előválasztáson, akár online, akár offline formában. Az ellenzék ezt egy értéknyilatkozat aláírásával próbálja megelőzni, de ezt nem igazán lehet kivédeni – mondta. A Political Capital elemzője szerint sokkal kevesebb az esély arra, hogy a kormánypártok megpróbálnák meghekkelni az előválasztási rendszert, ugyanis ebben nagy a lebukás veszélye, ami rájuk éghetne egy választás előtt.
Az ellenzéki pártok közös nyilatkozatából kiderült, hogy a jelölteknek nyilatkozniuk kell majd arról is, melyik párt frakciójába szeretnének beülni. László Róbert szerint hamarosan választ adnak erre a kérdésre a jelöltek. Októberre lezajlik mindkét forduló, így ekkorra már látni lehet a végső jelölteket, a pártok pedig ez alapján tudnak majd kalkulálni, hogy hány helyen van győzelemre esélyes jelöltjük.
168.hu
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!