Az étkezés több mint kalóriabevitel

Nem példátlan, hogy a világon egy év alatt gyökeresen megváltoztak az élelmiszer-fogyasztási és étkezési szokások.

A gyorsvonat sebességű változásokra a hétköznapi halandó csak kapkodja a fejét, de Forgács Attila gasztropszichológus szerint ilyen az evolúció.

Tisztázzuk: eszik vagy isszák a gasztropszichológiát? Forgács Attila azt mondja, bár ő alkotta meg, ez a tudományág nem előzmény nélküli. Míg mások az étkezési zavarokat kutatták, az ő pszichológiai megközelítése az étkezés érzelmi és társas tartalmával foglalkozik. Például a közösségi étkezésnek azzal a bizonyított hatásával, hogy társaságban mindenki többet eszik, pusztán azért, mert jobb másokkal együtt enni, mint egyedül. És éppen ez az örömforrás hiányzik már egy éve az életünkből.

A gabona ősérték

Forgács Attila a 80-as években az Egyesült Államokban járt ösztöndíjjal, és a chicagói egyetemen lett a mestere az erdélyi származású Szatmári Lajos, akinek a világon a legnagyobb, 44 ezer kötetes gasztronómiai könyvgyűjteménye volt. De még ezekben sem találtak utalást az evés lélektanára. Csak 1996-ban oldották fel a titkosítás alól azt a hadiipari kutatást, ami azt vizsgálta, hogy a II. világháború idején hogyan lehet átállítani az amerikai háziasszonyokat. Ne dobják a kukába például a belsőségeket, amelyeket a jólétben undorral eltoltak maguktól, viszont egy ínséges időben akár életeket is menthettek volna.

Azóta széles tárháza alakult ki a manipulációs és kommunikációs technikáknak, amelyekkel az emberek étkezési szokásait lehet változtatni. A mostani világjárvány viszont egy év alatt hozott radikális fordulatokat. Több felmérés azt mutatja, hogy az emberek ismét otthon reggeliznek, közösen főznek, és sok alkoholt rendelnek házhoz. 

A gasztropszichológus szerint nem véletlen, hogy éppen a kenyérsütés lett a legelső új szokás. Mert a pandémia a túlélés alapvető egzisztenciális problémáját pendítette meg. A gabona valamennyi kultúrában közös, ősérték: az életben maradás jelképe és valósága is. Az emberi civilizáció a gabonatermesztéssel kezdődött. A vadászó nomád népeket éhínségek gyötörték. Szükség volt egy olyan élelemre, ami eltartható – a gabona ilyen. Akik nem találtak rá a saját gabonájukra, azok nem is tudtak túllépni az ősi közösségi életformán. Nálunk a 2. világháború óta nem volt olyan krízis, ami aktiválhatta volna ezeket az ősi, mélyen bennünk élő impulzusokat, a középgeneráció most élte át először azt, amit őseink így fejeztek ki: a kenyér az élet.

Kíváncsi pókmajom

Forgács Attila szerint nem példátlan az a gyorsaság, amivel megváltoztak az ételhez kapcsolódó viszonyaink. Az emberré válás kulcsmozzanataiban rendszeresek voltak az evéskrízisek, az evolúció 2.5 millió éves történetében négyszer jegesedett el a Föld. Sokan kihaltak, akik viszont adaptálódtak az új helyzethez, azok hatalmasat fejlődtek. Példaként említi, hogy 25 millió évvel ezelőtt a majomfaj két ágra vált. A Howler majom a jó emésztésének köszönheti az életét. Nem egy kíváncsi fajta, lusta, mint a lajhár, és magányosan eszegetve élte túl a kritikus változásokat. A másik ág egyik faja, a pókmajom viszont rosszul emészt, de a pszichikuma fejlődésével megmaradt. Mert kíváncsi volt, sokat mozgott, hogy megfelelő élelmet találjon, csapatba verődött és kommunikált, fejlődött a memóriája. Az ember is e majomág egyik faja. Amikor pedig az ember áttért a húsevésre, szó szerint kinyílt előtte a világ. Agyállományának térfogata megsokszorozódott. Igaz, hogy a fogazata nem igazán volt alkalmas a húsevésre, de ennek kompenzálására eszközöket használt, fölfedezte a tüzet, vagyis a hőkezelést, az előemésztést. Attól kezdve adaptálódott az új világhoz. Ezek a történeti analógiák a mai napig átívelnek, és mutatják, hogy az életkörülmények változásának hatására hogyan változnak a szokások is, azokat követve pedig a viselkedés.

Forgács Attila, magyar gasztropszichológus, szociálpszichológus, klinikai szakpszichológus. Fotó: Merész Márton

Otthon enni

Az ember új szokásai már nem a rossz gének kihalásával alakulnak generációról generációra, hanem az egyed is képes megtanulni új viselkedéseket. A sikeres alkalmazkodás jó érzésekkel társul, a sikertelen viszont kínokkal jár és törlődik. Megváltozott életünkben azok az új szokások maradnak meg, amelyek valamilyen előnnyel kecsegtetnek: „a párom szereti a főztömet, boldogan főzök neki továbbra is.”

Az ételben is érzelmekre bukkanó gasztropszichológus szerint az evés több mint kalóriabevitel. Érzelmi értéke van, és ez megmarad, ameddig ember létezik a Földön. A pandémia előtt sokszor nem volt idő közösen étkezni, de most a családok naponta háromszor asztalhoz ülnek, és ezzel visszaadják az evés közösségi lényegét. 

Van értelme azon gondolkodni, hogyan lehet a globális változásban megőrizni a magyar gasztronómiai hagyományokat, és pártolni azokat a törekvéseket, hogy előkerültek a nagymamák receptes könyvei. Az evés egyébként is konzervatív magatartás. Részben az érzelemgazdagság miatt, részben pedig azért, mert generációk adják tovább egymásnak. Egyetemisták körében végzett kutatásuk azt mutatta, hogy a megkérdezettek 75%-ának az „anya főztje” volt a kedvenc étele. Egy másik kutatásuk (amikor különböző márkanevek, politikusok és hívószavak érzelmi töltetét vizsgálták) azzal az eredménnyel zárult, hogy az „otthon enni” kifejezés kelti a legintenzívebb érzelmi választ.

Szikora Katalin