Nagyvilág
Az Iszlám Állam vállalta a mozambiki támadást
Az ország északkeleti részén, Palma kikötővárosban követtek el fegyveres rajtaütést még a múlt héten.
Elemzők szerint a felkelők és az Iszlám Állam között csak laza kapcsolat van.
A mozambiki kormány vasárnap megerősítette, hogy a múlt szerdán kezdődött palmai támadás során több tucat embert megöltek. A rajtaütésre egy 60 milliárd dollár értékű földgáz-kitermelési és fejlesztési beruházás közvetlen közelében került sor. A halottak között van legalább egy dél-afrikai állampolgár is. A The Times brit napilap jelentése szerint egy brit állampolgár is életét vesztette.
A The New York Times tegnap arról írt, hogy az elmúlt hónapokban a helyi felkelők megerősödtek, és jelentős területeket foglaltak el, beleértve a régió másik nagy kikötővárosát is. A lap szerint ezzel együtt kevés elemző gondolja úgy, hogy az elsősorban a Közel-Keleten működő Iszlám Állam szoros kapcsolatot ápolna a felkelőkkel. Ők, mint írják, inkább a helyi sérelmek miatti elkeseredettségből, mintsem az Iszlám Állam ideológiai céljainak megfelelően hajtják végre akcióikat. A halálos támadásért való felelősségvállalásból emellett látszik azért, hogy az Iszlám Állam fegyveres csoportokkal fennálló laza kapcsolatait használva valóban képes arra, hogy a globális szinten folytatott harc benyomását keltse – írta a mértékadó amerikai napilap.
Az MTI helyszíni híradásokra hivatkozva azt írta, hogy a szélsőségesek szerdán tűntek fel a városban, és válogatás nélkül lőni kezdtek a járókelőkre. Az Iszlám Állam még hétfőn, az Aamák nevű tájékoztató központján keresztül tette a bejelentést, hangsúlyozva, hogy harcosai a helyi biztonsági erőkkel vívott többnapos összecsapásokat követően átvették az uralmat a városban a katonai létesítmények és a kormányzati központ felett. Megerősítették továbbá, hogy legalább ötvenöt személyt megöltek, köztük katonákat és keresztényeket is, illetve épületeket romboltak le és járműveket szereztek meg.
Egyesült Államok márciusban hivatalosan is globális terrorszervezetként jelölte meg a helyben Al-Szunna wa Dzsama’a néven ismert felkelő csoportot, és az amerikai különleges erők katonái megkezdték az ellenük védekező mozambiki csapatok kiképzését. A felkelőket az Iszlám Állam Közép-Afrikai fiókszervezeteként azonosították még 2019-ben. Ezzel együtt a felkelést a legtöbben továbbra is belpolitikai krízisként tartják számon.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója