Magyarország
Megélénkült a műtárgypiac
A festmények a legnépszerűbbek.
Magyarországon válságálló befektetésként tekintenek a műtárgyakra, egy reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 29 százaléka gondolkozik a vásárláson, ami rekordnak számít. A festmények a legnépszerűbbek, aztán az ékszerek és az órák következnek.
Vonzóbbá vált a műtárgy-befektetés lehetősége Magyarországon az elmúlt évhez képest – közölte a BÁV Zrt. A cég márciusi reprezentatív online kutatása szerint a BÁV műtárgy-befektetési indexe a 2020-as 37,2-ről 40,1 pontra emelkedett idén a koronavírus-járvány ellenére.
A BÁV Zrt. 2018-ban indította el rendszeres kutatását, az index induló értéke a 0-tól 100-ig terjedő skálán 39 volt. Az index 22 elemből áll, amelyekből 7 részindexet hoztak létre, mint például a jövőbeni anyagi kilátások, a befektetői kockázatvállalás, a hozamvárakozás, a műtárgypiac ismerete, a bizalom vagy a műtárgyak presztízsének indexe.
Az idei felmérésben a válaszadók 29 százaléka jelezte, hogy gondolkozik műtárgyak (festmények, ékszerek, klasszikus műtárgyak, fotó, plakát) vásárlásán. Ez az érték még egyik előző kutatásban sem volt ilyen magas. Ugyancsak az elmúlt három év legmagasabb értéke, hogy a válaszadók 41 százaléka számba venné a műtárgyvásárlást is, ha váratlan egymillió forintos forráshoz jutna.
A műtárgypiac felé terelheti a befektetni szándékozókat az is, hogy 7-ről 14 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint a következő öt évben messze az inflációt meghaladó mértékben emelkedhet a festmények, műtárgyak ára. A válaszadók negyede szerint a műtárgyak hozama más befektetési formánál is kedvezőbb vagy sokkal kedvezőbb.
A legnépszerűbb műtárgytípus továbbra is a festmény, stabilan tartja második helyét az ékszer, a harmadik helyen pedig az órák állnak, amelyek népszerűsége 4 százalékkal nőtt az elmúlt évhez képest.
A közlemény idézi Kovács Ádámot, a BÁV kereskedelmi igazgatóját, aki jelezte: a társaság a nemzetközi trendekhez hasonlóan a járvány tavalyi első hullámát követő visszaesés után erősen zárta az év második felét. A hagyományos májusi és év végi, személyes részvétellel zajló aukciók tavaly elmaradtak, így más aukciósházakhoz hasonlóan későbbre tolódik a nagyobb értékű festmények, műtárgyak eladása, ugyanakkor a bevételkiesést sikeresen kompenzálták a kisebb online árverésekkel.
Az kutatás eredményei megerősítik saját tapasztalataikat is, amelyek szerint a műtárgyakra a befektetők hosszú távú, válságálló befektetésként tekintenek – fejtette ki a kereskedelmi igazgató, hozzátéve, hogy júniusra remélhetően visszatérhetnek az élő árverések, és velük az aukciós rekordok.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!