Nagyvilág
Bulgakov a Facebookra költözik
Hiába nehezek a körülmények, a színházi szakma alkotóvágyát nem lehet elfojtani – üzente Helen Mirren a színházi világnap alkalmából.
A teátrumok többsége ingyenes online előadásokkal invitálja közös ünneplésre a közönséget holnap.
A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezéseként 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.
Az ITI minden évben felkéri a színházi világ egy jelentős személyiségét, hogy a világnap alkalmából fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára – az idén Helen Mirrenre esett a választás. „Emberemlékezet óta történeteket mesélünk egymásnak. A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön” – hangsúlyozta Helen Mirren, hozzátéve: az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők alkotóvágyát nem lehet elfojtani. A színésznő szerint a jelenlegi nehéz körülmények között a művészek képzelőereje új, találékony, szórakoztató és megrendítő közlési lehetőségeket fedezett fel – nagyrészt az internetnek köszönhetően.
A Vígszínház szombati online műsorán egy szókimondó, generációkon átívelő családtörténet, A Pentheszileia Program című darab szerepel. Kincses Réka drámája Pentheszilea mitológiai történetét bújtatja jelenkori köntösbe: a 19 éves harcos „amazon”, akit Szilágyi Csenge alakít, saját elakadásainak, szorongásainak, elhibázott kapcsolatainak okát keresi a darab során. A közvetítést 18 éven felüli nézőknek ajánlják.
Az Operettszínház is a neten ünnepel: a Bozsik Yvette rendezte János vitézben egy igazi Petőfi-mesevilág tárul a közönség elé, ráadásul interaktív módon: a színház YouTube-csatornáján megtekinthető előadás közben a nézők akár élő chatben is üzenetet küldhetnek a művészeknek.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház két korábbi előadását kínálja szombaton: 17 órától Mihai Maniutiu 2003-as rendezése, a Doktor Faustus tragikus históriája, 20 órától pedig Mihail Bulgakov drámája, a Képmutatók cselszövése látható, amelyet Tompa Gábor állított színpadra 1995-ben. Mindkét előadás főszereplője a nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Csíky András. Az előadások március 29-én, hétfőn 12 óráig lesznek elérhetőek a színház Facebook-oldalán.
MTI
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!