Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az Európai Unió antiszemitizmus elleni stratégiát készít

Létrehozva:

Ursula von der Leyen aggodalmát is kifejezte az antiszemitizmus globális térnyerése miatt

Az Európai Bizottság az antiszemitizmus elleni küzdelem jegyében és az európai zsidó élet előmozdítása érdekében stratégiát dolgoz ki ebben az évben, ezzel támogatni kívánja az európai uniós tagországok tevékenységét az említett területeken – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 76. évfordulója alkalmából tartott beszédében.

Az elnök kifejezte aggodalmát az antiszemitizmus globális térnyerése miatt. Mint fogalmazott, a koronavírus-járvány időszaka súlyosbította az összeesküvés-elméletek, a szándékosan meghamisított információk, a holokauszttagadás terjedését a közösségi médiában.

Von der Leyen hangsúlyozta, hogy fokozottabban kell fellépni ez ellen, a hatóságoknak, a közösségi platformoknak és a felhasználóknak együtt kell működniük annak biztosítása érdekében, hogy a történelmi tények ne torzuljanak el, és felhívta a figyelmet a történelemoktatás fontosságára.

„Európa csak akkor lehet virágzó, ha zsidó közössége és más kisebbségei békében és harmóniában élhetnek” – mondta.

Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává, annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel.A tábort a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel. A lágerben és a 45 altáborban mintegy 7500, a végsőkig legyengült foglyot találtak, ugyanis napokkal korábban a nácik már több mint 55 ezer foglyot „evakuáltak”, megindítva a halálmeneteket Németország felé.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink