Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Iráni elnök: Trump egy „ostoba terrorista”

Létrehozva:

Haszan Róháni iráni elnök szerint Donald Trump kormánya négy év alatt csak elnyomást és zsarnokságot hozott a világnak, és az amerikai elnök szerdai távozásával véget ér „balsikerű” kormányának hatalma.

Róháni az iráni állami tévében szerdán közvetített beszédében „ostoba terroristának” nevezte a leköszönő amerikai elnököt, akinek távozásával szerdán egy zsarnoki korszak, „borzasztó kormányzás” ér véget. Trump igazságtalanságot és korrupciót hozott a világnak, bajt a saját népére és a világra – hangoztatta. Róháni felszólította Joe Biden hivatalba lépő amerikai elnököt, hogy térjen vissza a 2015-ös atomalkuhoz, és akkor Teherán is maradéktalanul teljesíteni fogja a benne vállaltakat.

Az Egyesült Államok és Irán között 1980 óta nincsenek diplomáciai kapcsolatok, és Donald Trump hatalomra kerülésével mélypontra zuhant az amúgy is fagyos viszonyuk. Trump 2018-ban egyoldalúan felmondta a három évvel korábban – még az Obama-adminisztráció alatt – Iránnal megkötött többhatalami atommegállapodást, és visszaállította a Teheránnal szemben hozott szankciókat, ami recesszióba sodorta Iránt. A teheráni kormány ezután fokozatosan mondta fel az atomalkuban vállalt kötelezettségeit, az idei év elején pedig bejelentette, hogy újrakezdte a húszszázalékos dúsítású urán előállítását. Ez az arány jóval meghaladja az atomalkuban megengedett 3,67 százalékot. Irán többször jelezte, hogy gyorsan vissza tudja állítani az atomalkuban foglalt állapotot, amennyiben az amerikai pénzügyi és olajipari szankciókat feloldják.

Anthony Blinken, az amerikai külügyi tárca várományosa keddi szenátusi meghallgatásán azt mondta, hogy az atomalku felmondása „veszélyesebbé” tette Iránt. Szerinte a többhatalmi megállapodást újra kell éleszteni azzal a szándékkal, hogy egy „hosszabb távú és erősebb megállapodás” legyen, de – mint fogalmazott – „ehhez hosszú utat kell megtenni”.

Szerdai beszédében Haszan Róháni beszélt az egy évvel ezelőtti Szulejmáni-merényletről is. „Korábban sose fordult elő, hogy egy amerikai elnök nyíltan beismerte, hogy terrorcselekményt hajtott végre egy ország fontos katonai vezetője ellen, amikor egy másik ország vendége volt” – mondta Róháni. Az amerikai hadsereg 2020 januárjában Irak területén dróncsapással végzett Kászim Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységének parancsnokával. A múlt héten – a merénylet első évfordulóján – Irán az Interpolhoz fordult azzal a kéréssel, hogy adjon ki emiatt nemzetközi letartóztatási parancsot Donald Trump ellen.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink