Nagyvilág
Jégkorong-vb – Már hétfőn döntés születhet a fehérorosz rendezés ügyében
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnöke szerint legkésőbb a hét végéig mindenképpen kiderül, maradhat-e társrendező Belarusz.
A torna két főszponzora, a Skoda és a Nivea a héten egyértelművé tette, visszalép a támogatástól, ha Minszk otthont adhat májusban és júniusban az elit-világbajnokságnak, amelynek rendezését annak idején Riga közösen kapta meg a fehérorosz fővárossal az IIHF-től.
René Fasel, az IIHF elnöke – miután hétfőn Minszkben találkozott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel és a szervezőbizottság belorusz tagjaival – pénteken úgy nyilatkozott, van B tervük arra az esetre, ha Fehéroroszország nem tudja vendégül látni a vb mezőnyét. Hozzátette, Lettország egyedül is lehet rendező, vagy pedig Dánia és Szlovákia ad otthont a tornának, és arról is beszélt, hogy a döntést várhatóan a január 25-26-i IIHF-tanácsülésen hozzák meg.
Lukasenka tavaly augusztusi újraválasztása óta a fehérorosz ellenzék folyamatosan tüntet az elnök távozását és új választások kiírását követelve. Számos nemzetközi szervezet és ország, így a társrendező Lettország is arra szólította fel az IIHF-et, hogy vigye el a tornát Minszkből a fehéroroszországi feszült politikai helyzet, az ellenzékiekkel szembeni erőszakos hatósági fellépések és a sorozatos bebörtönzések miatt.
Fasel arról beszélt, hogy az idei világbajnokságra mindenképpen sor kerül, de a helyszín kérdése még nyitott, ez ügyben az IIHF hétfői videokonferenciáján születhet döntés.
„Az IIHF most két tűz között van, nagy rajtunk a nyomás, politikai és pénzügyi oldalról egyaránt. Azt hiszem, nagyon nehéz lesz megrendezni a tornát Minszkben” – nyilatkozta Fasel.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!