Magyarország
Feladta magát a Margit híd kőkeresztjeit letörő pár
A kereszteket nem akarták ellopni, tettüket megbánták.
Feladta magát két 16 éves fiatal, aki a Margit hídon letört két kőkeresztet – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.
Mint írták, a 16 éves fiú és a vele egykorú lány – szüleik kíséretében – kedden jelentkezett a II. kerületi rendőrkapitányságon, ahol bevallották, hogy tavaly november 20-án este ők törték le és vitték el a Szent Koronát ábrázoló szobrok kőkeresztjeit.
A rendőrség a fiatalokat „védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra elkövetett lopás bűntett” megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. A fiatalkorú gyanúsítottak vallomásukban elmondták a rendőröknek, hogy nem akarták ellopni a kereszteket, hirtelen ötlet vezérelte őket, amikor úgy döntöttek, hogy letörik azokat a koronáról, amit azóta nagyon megbántak.
Az eljárás a fiatalok ellen szabadlábon hagyásuk mellett folytatódik.
A Margit hidat díszítő, Szent Koronát ábrázoló szobrok rongálása miatt tavaly decemberben gyorsított eljárásban emeltek vádat két férfi ellen, mert az év szeptemberében nyolc kőkeresztet rongáltak meg. Az ügyészség abban az ügyben azt indítványozta, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás nélkül, az iratok alapján hozzon büntetővégzést.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!