Nagyvilág
Már több mint 2,3 millió embert oltottak be Angliában
Hétfőtől újabb 7 oltóközpont kezdte meg a munkát.
Megnyíltak hétfőn a koronavírus elleni oltások tömeges beadására kialakított központok Angliában. Matt Hancock egészségügyi miniszter elmondta, hogy meghaladta a 2,5 milliót az Egyesült Királyságban eddig beadott oltások száma.
Hétfőtől hét hatalmas angliai központ kapcsolódott be a több mint egy hónapja folyó oltási kampányba. Londonban, Newcastle-ban, Manchesterben, Birminghamben, Bristolban, Epsomban és Stevenage-ben nyíltak meg e zömmel sport- és konferenciaközpontokban kialakított oltási helyszínek, amelyek egyszerre több tízezer oltásra jelentkezőt fogadhatnak.
Közöttük van a világhírű Epsom Downs lóversenypálya, valamint a világ egyik legnagyobb fedett rendezvényközpontja, a kelet-londoni ExCel Centre is.
Matt Hancock a Downing Streeten tartott hétfő esti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az oltási kampány december 8-i kezdete óta eddig 2,3 millió embernek 2,6 millió adag vakcinát adtak be országszerte.
A két szám közötti eltérés oka az, hogy több százezren már a második dózist is megkapták, bár a brit kormány nemrégiben arra helyezte át a hangsúlyt, hogy a különösen a veszélyeztetett lakossági csoportokban minél többen minél hamarabb hozzájussanak az első adag vakcinához.
Az egészségügyi miniszter elmondta: az eddigi oltási adatok azt jelentik, hogy az Egyesült Királyságban többen kapták meg a koronavírus elleni oltást, mint a többi európai országban együtt.
A brit oltási menetrendhez kidolgozott elsőbbségi listáról szólva Hancock kiemelte: a listán szereplő négy legveszélyeztetettebb lakossági csoportra jut a koronavírus-járvány okozta nagy-britanniai halálozások 88 százaléka.
A brit kormány mellett működő egyesített oltásügyi bizottság 25 oldalas oltási menetrendjében szereplő négy legveszélyeztetettebb lakossági csoportba az idősotthonok összes lakója és gondozóik, a 70 éven felüli korosztály, az egészségügyi és a gondozói hálózatok első vonalában dolgozók, valamint a krónikus betegségekkel küszködők szerepelnek.
A kormány hivatalos célkitűzése az, hogy e négy csoport mindegyik tagja február 15-ig megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát.
E terv alapján Angliában 12 millióan, a 68 millió lakosú Egyesült Királyság egészében 16 millióan megkapják a vakcinát a jövő hónap közepéig.
Az egészségügyi miniszter kijelentette: országosan a 80 éven felüliek kétötöde, az idősotthonok leginkább előrehaladott korú lakóinak a negyede már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!