Archív cikkek
Aján Tamás lemondása után elköltözik Budapestről a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség
A magyar fővárosból a svájci Lausanne-ba költözik az apparátus, amelyet a következő tisztújító közgyűlésig Ursula Papandrea vezet.
A végrehajtó bizottság meghosszabbította a januárban ideiglenes jelleggel ügyvezető elnökké kinevezett sportvezető megbízatását. Az amerikai Papandrea honfitársával, az Egyesült Államok Súlyemelő Szövetségét vezető, átmenetileg helyettes főigazgató Phil Andrews-zal irányítja majd az IWF-et – írja az MTI.
„A végrehajtó bizottság világossá tette, hogy a vezetőségnek napi szinten Lausanne-ban kell dolgoznia, az lesz az igazi központunk” – mondta Papandrea, aki az IWF 115 éves történetének első női vezetője.
Az IWF-et eddig irányító Aján Tamás a múlt héten mondott le az elnöki tisztségről, vagy ahogy ő fogalmazott, visszalépett. 1976 és 2000 között az IWF főtitkári posztját töltötte be, az elmúlt húsz évben pedig elnökként vezette a szövetséget – idén januárban aztán maga kérte tevékenységének felfüggesztését, miután a német ARD televízió egy dokumentumműsorában pénzügyi visszaéléssel vádolta meg, és azzal, hogy a szövetség tudtával szisztematikus doppingolás folyik a súlyemelésben. A felfüggesztését azért kérte, hogy vizsgálat derítse fel a vádak valóságtartalmát.
Aján Tamás lemondott a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról
Döntését az elnökség szerdán elfogadta, Ursula Papandrea ügyvezető elnök megköszönte a magyar sportvezető több mint négy évtizedes munkáját az IWF-ben. Az ügyvezető elnök külön kiemelte az elmúlt években bevezetett doppingellenes programot, amely a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) normáinak is megfelel – írja az ATV.
A 81 éves magyar sportdiplomata már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a német tévécsatorna korrupcióról és szervezett doppingolásról szóló vádjait.
Visszavonulását a tokiói olimpia halasztásával indokolta, miután már a legutóbbi választáson jelezte, többé nem indul újra a posztért, s mivel a szövetség alapszabálya azt mondja ki, hogy az olimpia befejezéséig szól a mandátum, újabb egy évet már nem akart várni a távozással.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!