Archív cikkek
Ingyen lesz a KRESZ- és nyelvvizsga a kisgyermekes édesanyáknak
Július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévő anyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Változások történtek a csok és a babaváró támogatás igénylésében is.
Novák Katalin azt mondta, a Magyar Közlönyben szerda éjjel megjelent rendelet célja, hogy segítse az édesanyák későbbi elhelyezkedését, a koronavírus-járvány miatti nehezebb gazdasági helyzetben ugyanis fontos, hogy jobb esélyük legyen a kisgyermeket nevelőknek a munkaerőpiacon.
Az államtitkár elmondta, hogy a babaváró támogatás és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltétele, hogy az előbbi esetében az igénylő három év, egy tízmilliós csok esetében pedig két év folyamatos jogviszonnyal rendelkezzen, a koronavírus-járvány miatt azonban többen elveszíthetik állásukat. Annak érdekében, hogy ebben az esetben se essen el a támogatástól, aki újra elhelyezkedik, a veszélyhelyzet időszakát, maximum hat hónapot beszámíthat munkaviszonyként – tájékoztatott. Hozzáfűzte, hogy a csok és a babaváró támogatás életkori határait is meghosszabbították a veszélyhelyzetet követő 30 napig, a hiteltörlesztési moratórium pedig ezekre is érvényes.
A rendelet lehetővé teszi azt is, hogy a feleség meghatalmazásával a férj egyedül is igényelhesse a bankfiókban a babaváró támogatást, így például a kismamának nem kell személyesen jelen lennie – jelezte az államtitkár.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója