Magyarország
Lázár meghirdette a kiskereskedelmi multik elleni harcot
Hadat üzent a kiskereskedelmi multiknak Lázár János.
Az Agrárszektor tudósítása szerint a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos a Portfolio Csoport által szervezett Agrárszektor Konferencia 2020 online rendezvényen elmondta, hogy bár a koronavírus-járványnak még nincs vége, már most kijelenthető, hogy a vírus megjelenésével, illetőleg legkésőbb az elrendelt a karanténintézkedések feloldásával lezárul egy korszak a világon.
A kormánybiztos szerint a pandémiával az egész világ leckét kapott abból, hogy mekkora értéket is jelent a függetlenség. Ha a határokat le kell zárni, és az áruk meg az emberek nem közlekedhetnek szabadon, akkor az önellátás és az önellátásra való képesség felértékelődik – érvelt Lázár János.
A kormánybiztos a nemzeti élelmiszeripar megerősítése mellett azt is kihirdette, hogy a kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása is, amihez nyíltan protekcionista politikát fognak folytatni. Ebben offenzívnek kell lenni, mert kell, hogy legyen magyar nemzeti kiskereskedelem, mondta Lázár János.
Ahogy a kormánybiztos fogalmazott, ezt a piacot uralnunk kell, a saját érdekünkben.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója