Nagyvilág
Négy francia rendőr ellen indult eljárás a fekete producer bántalmazása miatt
Könnygázt dobtak a fekete zenei producer stúdiójába, és a férfit brutálisan megverték. Két rendőrt le is tartóztattak.
Négy rendőr ellen indított eljárást a párizsi ügyészség egy fekete bőrű zenei producernek a bántalmazása miatt, ketten előzetes letartóztatásba, ketten pedig rendőri felügyelet alá kerültek – közölte hétfőn a vádhatóság, írja az MTI. A feltételezett túlkapási eset miatt ismét fellángolt a közéleti vita a rendőri erőszakról és rasszizmusról Franciaországban.
A négy megvádolt rendőr közül három ellen hatósági személy által elkövetett szándékos erőszak és a rendőrségi jegyzőkönyv meghamisításának gyanújával indított vizsgálatot a vizsgálóbíró.
Ők láthatók a Loopsider portálon közzétett, nagy visszhangot kiváltó felvételen, amelyen Michel Zecler zenei producert a stúdiójának bejáratánál rugdossák és ütlegelik. Egy negyedik rendőr ellen azért indult eljárás hatósági személy által elkövetett szándékos erőszak gyanújával, mert könnygázt dobott a stúdióba, miután a társai kijöttek az épületből. A három rendőr azért hagyta abban a producer ütlegelését, mert az alagsorból kilenc ember jött fel, amikor hallották a dulakodást.
Az ügyészség a három bántalmazó rendőr előzetes letartóztatásba helyezését indítványozta, de a vizsgálóbíró végül csak kettő esetében tartotta ezt indokoltak. A másik két rendőr szabadlábon védekezhet, de rendőri felügyelet alá kerültek.
Nagyon ritka Franciaországban, hogy rendőrök előzetes letartóztatásba kerülnek. Az ügyészség szerint erre azért volt szükség, hogy ne tudjanak egymás között kommunikálni, illetve nyomás gyakorolni a tanúkra.
A kihallgatásukon a három rendőr beismerte, hogy nem volt indokolt a producer megverése. Tettüket a félelemmel indokolták az ügyészség szerint, azt állítva, hogy pánikba estek, amikor beszorultak a stúdió bejárata mögé Zeclerrel, aki szerintük ellenállt az igazoltatáskor. Azt viszont tagadták, hogy „mocskos négernek” nevezték őt, ahogy pedig a tanúk állítják, és azt sem ismerték el, hogy hazugságokat írtak a jegyzőkönyvbe.
Michel Zeclert eredetileg azért állították meg a rendőrök az utcán, mert nem viselte a közterületen kötelező maszkot, amikor kiszállt a stúdió előtt a gépkocsijából.
Emmanuel Macron államfő megdöbbentőnek nevezte a történteket, s csütörtök este hivatalába rendelte a rendőrök felfüggesztését kezdeményező Gerald Darmanin belügyminisztert, s „nagyon egyértelmű szankciók” foganatosítására kérte. A megbeszélést követően a tárcavezető a France2 köztévében a bántalmazásban részt vett négy rendőrről azt mondta, hogy „besározták a köztársasági egyenruhát”.
Az eset felerősítette az ellenzéki és szakmai érveket azon készülő törvényjavaslat ellen, amely alapján a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek, felvételek közzétételét a hatóságok akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik.
Szombaton hetven francia nagyvárosban a belügyminisztérium szerint több mint százezren, a szervezők szerint félmillióan tüntettek a vitatott módosítás ellen. Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni, az összecsapásokban 98 rendőr megsérült.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!