Nagyvilág
Négy kínai vakcinát már az utolsó fázisban tesztelnek
Biztonságosnak tűnik a Kínában fejlesztett koronavírus-vakcina a klinikai tesztek korai szakaszában – idézi a Portfólió a Reuters cikkét.
A Kínai Orvostudományi Akadémia által fejlesztett vakcina fázis 1 tesztje során 191 egészséges, 18 és 59 év közötti tesztalany kapta meg a vakcinát, náluk nem jelentkezett súlyos mellékhatás. A leggyakoribb mellékhatás enyhe fájdalom és mérsékelt fáradtság volt, illetve voltak, akiknél bőrpir, viszketés és duzzanat jelentkezett az oltás helyén. A vakcinajelölt immunválaszt is kiváltott.
A jelentés szerint bátorítóak az adatok a tesztekről mind a biztonság, mind a hatékonyság tekintetében, és folytatódhatnak a kutatások a jövőben a hatékonysággal kapcsolatban.
Jelenleg legalább négy kínai vakcina van a klinikai tesztek utolsó fázisában. Közben már elkezdődött több százezer magas kockázatúnak tartott ember beoltása Kínában, még úgy is, hogy a klinikai tesztek még zajlanak. Egészségügyi szakemberek szerint ez aggasztó, mert a vakcina még nem tekinthető teljesen biztonságosnak.
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams