Magyarország
Szlovák bűnbanda forgatta fel Varga Judit sátrát
Végül Nyúlon kapták el őket.
„Magyarország csodái: kenutúra a Szigetközben; kifogtuk a dunai aranyhalat, kívántunk hármat és visszadobtuk” – idézi Varga Judit posztját a Blikk. A lap megtudta, hogy a dunai kempingezésük alatt besurranó tolvajok pénzt és értékeket loptak sátrukból.
A Blikknek a környéken megerősítették, hogy Varga Ásványrárón kempingezett férjével és három gyermekével. Rutinos túrázóként egy fa közelében állították fel sátrukat, napközben pedig élvezték a víziparadicsom adta lehetőségeket. Az igazságügyi miniszter eközben a sátra mellől még rádióinterjút is adott. Miközben bebarangolták a Szigetközt, az egyik visszaérkezéskor szembesültek azzal, hogy idegenek jártak a sátrukban.
„Bár nem került nyilvánosságra, a faluban azóta híre ment, hogy a miniszter sátrából értékeket loptak, de másokat is megkárosítottak a kempingben” – mondta a Blikknek egy névtelenséget kérő helybéli. Hamar kiderült, egy szlovákiai bűnözőcsoport áldozatai lettek.
A rendőrség korábban arról számolt be, hogy véget vetettek annak a lopássorozatnak, amit több megyét érintően követett el egy szlovák bűnözőcsoport kempingekben, panziókban, vendégházakban megszálló vendégek sérelmére. Pénzt, illatszereket, ruházati termékeket, elektronikus berendezéseket, számítógépeket, parfümöket, táskákat zsákmányoltak.
A nyomozásban egy szlovák rendszámú jármű és néhány olyan személy került látókörbe, akik ezzel a gépjárművel több helyszínen is jelen voltak. Az elkövetőkön végül a Győr melletti Nyúlon ütöttek rajta. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette: a rendőrök lopás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt öt férfit fogtak el.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!