Nagyvilág
Lemondott az izraeli miniszter, mert nem bízik Netanjahuban
Izraelben lelkiismereti okokból lemondott hivataláról a centrista Kék-Fehér párthoz tartozó Aszaf Zamír turisztikai miniszter Benjámin Netanjahu miniszterelnököt okolva távozásáért – jelentette a helyi média pénteken.
„Nem ülhetek olyan kormányban, amelynek vezetőjében egy cseppet sem bízom” – indokolta lépését a miniszter Facebook-fiókjában közzétett nyilatkozatában.
„Mindig hittem abban, hogy megpróbálok belülről befolyásolni, még a nyilvános kritika árán is. Mindaddig, amíg azt hittem, hogy a cselekedeteim eredményei jó irányban hatnak. Már nem így érzem” – írta.
„Szomorúan kijelentem, hogy a súlyos következményekkel járó koronavírus-válság legjobb esetben is csak a második a miniszterelnök prioritási listáján” – vádolta a kormányfőt Aszaf.
„Netanjahu szemében a személyes és a jogi szempontok állnak az élen. Ez minden lépésénél nyilvánvaló. Izraelt a koronavírus-járvány sújtja, és hetek óta szinte kizárólag a tüntetésekkel foglalkozunk” – közölte.
„Netanjahu nem képes megmenteni az országot a mély válságtól, amelybe végső soron ő vezette bele. Elsősorban ő felel a mindannyiunkat fenyegető egészségügyi, gazdasági és társadalmi válságért. Szorongok az államért. Aggódok, hogy a teljes szakadás küszöbén áll. És számomra egyértelmű, hogy ez mindaddig nem változik, amíg Netanjahu a miniszterelnök” – írta Aszaf Zamír a Facebookon.
Nem ez az első súlyos bírálat a kormányfő részére a koronavírus-válság kezelése miatt. Két héttel ezelőtt Roni Gamzú válságbiztos azt mondta, hogy az újabb teljes zárlat elrendelésének nem egészségügyi, hanem személyes okai voltak.
A Likud a miniszter lemondása után azzal vádolta meg Aszaf Zamírt, hogy csak azért hagyja el a kormányt, mert így akar szavazatokat szerezni a tel-avivi helyi választáson.
Aszaf Zamír korábban Tel-Aviv történelmének legfiatalabban, 28 éves korában megválasztott alpolgármestere volt, majd 2019-ben csatlakozott Beni Ganz centrista pártjához.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!