Magyarország
Az NVB nem engedte el Bodolait
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén elutasította a testület LMP-s delegáltjának, Bodolai Lászlónak a visszahívásáról szóló indítványt – írta az MTI.
Az NVB elnökét, Rádi Pétert Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szeptember 24-én levélben tájékoztatta arról, hogy a párt nevében eljárva visszavonja a testületbe delegált tag, Bodolai László megbízatását. Schmuck Erzsébet egyúttal azt is tudatta a testület elnökével, hogy a bizottságba a párt új személyt delegál.
Az NVB azonban pénteki ülésén egyhangúlag elutasította a Bodolai László megbízatásának visszavonására vonatkozó indítványt. A bírósági nyilvántartás szerint ugyanis Schmuck Erzsébet képviseleti jogosultsága 2020. július 6-án megszűnt, azaz szeptember 24-én nem volt jogosult a delegált visszahívásával és az új személy megbízásával kapcsolatban nyilatkozni. Az LMP nem nyújtott be olyan dokumentumot sem – ebben az esetben a változásbejegyzési kérelmet elbíráló jogerős végzést -, amely a közhiteles nyilvántartás adataival szemben bizonyítaná, hogy Schmuck Erzsébet képviseleti joga fennállt a levél megírásakor.
Mindezek alapján az NVB megállapította: Schmuck Erzsébetnek az LMP nevében tett nyilatkozata nem alkalmas joghatás kiváltására, az alapján Bodolai László megbízatásának megszűnése nem állapítható meg.
A választási eljárásról szóló törvény alapján az NVB hét tagját és három póttagját a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választotta meg 2013 szeptemberében. Az Országgyűlés alakuló ülésétől a következő országgyűlési választás időpontjának kitűzéséig a parlamentben frakcióval rendelkező pártok is delegálhatnak egy-egy tagot a testületbe.
Bodolai László 2015 novembere óta az ellenzéki párt delegáltja a testületben, legutóbb a 2018-as országgyűlési választás után bízta meg az LMP.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!