Nagyvilág
Sürgeti a libanoni kormányalakítást az Európai Unió
Az Európai Unió mielőbbi kormányalakítást sürget Libanonban, az után, hogy szombaton lemondott Musztafa Adib kijelölt libanoni miniszterelnök.
Josep Borrell, az unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője hétfőn arra szólította fel a libanoni politikai vezetőket, hogy egyesítsék erőiket és tegyenek meg mindent egy olyan kormány mihamarabbi kialakításáért, amely képes szembenézni az országot érő kihívásokkal.
„Az új kormány gyors megalakulása fontos az ország humanitárius, társadalmi-gazdasági és pénzügyi válságainak kezelésében. Ugyancsak döntő fontosságú a Nemzetközi Valutaalappal kötendő mielőbbi megállapodáshoz” – hangsúlyozta.
Hozzátette: az Európai Unió határozottan támogatja Libanon stabilitását, biztonságát, területi integritását, szuverenitását és politikai függetlenségét.
Musztafa Adib kijelölt libanoni miniszterelnök azért mondott le, mert nem tudott kormányt alakítani, indoklása szerint a súlyos belpolitikai harcok miatt.
Adibot augusztus 31-én, három héttel az után nevezték ki, hogy lemondott a Hasszán Diáb vezette előző kormány. Diáb kormánya annak hatására mondott le, hogy augusztus elején a bejrúti kikötőben hatalmas robbanás történt, ebben 190-en meghaltak, és ezt tüntetések sorozata követte.
Libanon súlyos gazdasági és pénzügyi válságban van, az 1975–1990-es polgárháború óta nem volt ilyen rossz a gazdasági helyzet. A közel-keleti országban az államadósság mértéke eléri a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 150 százalékát, miközben a munkanélküliség, a szegénység és az infláció emelkedik. Bejrút március elején fizetésképtelenséget jelentett. Az előző kormány tárgyalásokat kezdett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az összeomlás elkerülése végett. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!