Nagyvilág
Trump rendeletben tiltotta meg, hogy rasszistaként állítsák be az USA-t
Az elnök szerint a bűntudatra összpontosító tréningek megerősítik a torzításokat.
Kedd este újabb rendeletet írt alá Donald Trump, amellyel kiterjesztette egyes érzékenyítő tanfolyamok tilalmát. A tilalom a hadseregre, a kormánnyal szerződéses viszonyban álló vállalkozásokra és személyekre, valamint a kormányzat anyagi támogatását élvező szervezetekre és személyekre is érvényes.
Szeptember 4-én a Fehér Ház költségvetési hivatala már kiadta az utasítást, miszerint a kormányhivatalok és kormányzati ügynökségek többé nem használhatnak fel pénzt olyan „Amerika-ellenes propagandát népszerűsítő tanfolyamokra, ahol vitatható faji elméletekről, a fehérek vélelmezett kiváltságairól tartanak előadásokat”. Trump ezt az utasítást bővítette ki a kedd esti rendelettel.
A Fehér Ház szeptember elején azonnal megosztó és kártékony tevékenységnek minősítette e kurzusokat, amelyek szerintük faji előítéleteteket is táplálnak. Russell Vought, a költségvetési hivatal elnöke ekkor tiltotta be e kurzusok finanszírozását. A kedden este kiadott elnöki rendelet elutasítja ezeket a „megosztó elméleteket”, köztük például azt is, amely azt próbálja tanítani, hogy az Egyesült Államok „alapvetően rasszista vagy szexista”, vagy hogy „bárki egyénileg „felelősséget viselne a vele azonos nemhez vagy népcsoporthoz tartozók által a múltban elkövetett cselekedetekért”. A Fehér Ház szerint ez óriási megosztottságot okoz, és az „emberi természetnek, történelmünknek, alapértékeinknek és nemzetünk világban játszott egyedi szerepének hamis beállításában gyökeredzik”. Leszögezte azt is: kutatások bizonyítják, hogy a bűntudatra összpontosító tréningek csak megerősítik a torzításokat, és csökkentik a kisebbségek lehetőségeit.
Az elnöki rendelet értelmében az amerikai hadsereg kötelékében sehol, senki nem vonható felelősségre azért, ha visszautasítja e nézetek támogatását.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!