Magyarország
Rendkívüli támogatást ígért a főváros a hajléktalanszállóknak
Már az első hullám alatt is próbálták csökkenteni a hajléktalanszállók zsúfoltságát a férőhelyek bővítésével.
A főváros 200 millió rendkívüli támogatást biztosított a fenntartásában lévő hajléktalanszállóknak: az idős betegek mellett ugyanis az otthontalanok a legkitettebbek a járvány terjedésének – írja a Népszava.
Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint a hajléktalanellátás évente 5,4 milliárdba kerül, amelyből 980 milliót különféle pályázati támogatásokból teremt elő a hajléktalanellátásért felelős Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), így a mostani összeg jelentősnek mondható.
A városvezetés szerint a legnagyobb veszélyt az jelentené, ha a koronavírus terjedésének második hulláma összecsúszna az influenzajárvánnyal és a téli krízisidőszakkal. A helyzetet tovább súlyosbítaná, ha a tavalyi és a tavalyelőtti, aránylag enyhe télnél hidegebb időjárás köszöntene be. Ebben az esetben további férőhelyek megnyitására lesz szükség – válaszolta a Népszava kérdésére a Városháza.
Az első hullám idején a zsúfoltság – így a vírus csökkentése érdekében – a főváros újabb hajléktalanszállót akart nyitni. Karácsony Gergelyék akkor több mint 500 új helyet alakítottak ki, de az ellátottak közötti megfelelő távolság tartásához további befogadóhelyek létesítését tervezték. Első nekifutásra Csepel egyik évek óta üresen álló, fővárosi tulajdonú iskolaépületében alakítottak volna ki pandémiás hajléktalanszállót, de Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester, majd Németh Szilárd, a városrész fideszes országgyűlési képviselője is tiltakozott.
A főváros úgy döntött, akkor inkább a Városháza egyik szárnyába fogadja be a karantént vállaló hajléktalan embereket, de aztán ezt egy másik fideszes, Belváros-Lipótváros polgármestere kifogásolta. A budapesti kormányhivatal aztán kimondta, hogy a Városháza épülete műemlék, és bár a fővárosi önkormányzat megtámadta a döntést a Fővárosi Törvényszéken, még az első tárgyalást sem tűzték ki.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!