Nagyvilág
Koronavírus: Már a Déli-sarkon is szájmaszkot kell viselni
A Déli-sark az egyetlen kontinens, ahová eddig nem jutott el a koronavírus.
A koronavírus-járvány kitörése óta első ízben indult kutatócsoport az új-zélandi Christchurchből a Déli-sarkra hétfőn, a tudósoknak azonban az amerikai McMurdo kutatóállomásra érkezve két hétig szájmaszkot kell majd viselniük.
A szakembereknek indulásukat megelőzően csaknem hat hetet kellett karanténban tölteniük. Erős viharok miatt ugyanis az amerikai légierő repülőgépének augusztusban tervezett indulását ismételten el kellett halasztani, így a mintegy százfős kutatócsoport eredetileg kéthetes elkülönítése elhúzódott.
A kutatóknak megérkezésüket követően két héten át kell szájmaszkot viselniük. A szigorú óvintézkedésnek jó oka van, hiszen a Déli-sark az egyetlen kontinens, ahová eddig nem jutott el a koronavírus.
„Ezt nagyon komolyan vesszük, hogy biztosra menjünk, semmi se történjen” – idézte az új-zélandi TVNZ televízió Tony Germant, az amerikai-új-zélandi Déli-sark-program szóvivőjét. Mint mondta, a Déli-sarkon szeptembertől márciusig tartó nyári időszakban a kutatási programokat is minimálisra csökkentették a pandémia miatt.
A McMurdo kutatóállomáson várhatóan legfeljebb 450-en fognak dolgozni, ami a rendes létszám egyharmada. German szerint a csoport főleg karbantartási munkálatokat fog végezni, és felkészíti az állomást a jövő évre. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!