Magyarország
Jégkrémet oszt a hátrányos helyzetű gyerekeknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
A teherautónyi adományt hétfőn vették át a szervezet képviselői Budapesten.
Jégkrémet oszthat a hátrányos helyzetű gyerekeknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy cég felajánlásának köszönhetően. A Waberer’s – Szemerey Logisztika Kft. adománya egy teherautónyi, azaz mintegy 10 ezer fagylaltot és egy raklapnyi pudingkészítményt tartalmaz. Az adomány értéke több mint 5,5 millió forint – mondta el Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az adomány hétfői átadásán Budapesten. A szállítmányt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat juttatja el a rászoruló gyerekeknek, s a jelenlegi helyzetben ez az adomány nemcsak édességet jelent számukra, hanem a társadalom odafigyelését is – fűzte hozzá.
A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a családok támogatására, a családtámogatások köre folyamatosan bővül, a magyar családok mintegy két és félszer több támogatást kapnak, mint 2010-ben. További segítséget jelent, hogy szeptembertől a nappali tagozatos diákok ingyenesen kapták meg a tankönyveket.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet, amely – mint mondta – minél szélesebb kört érint, annál sikeresebb. A parlamenti államtitkár emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban az egész ország megmozdult, a járványhelyzetben cégek és csoportok tettek felajánlásokat, beleértve a védőeszközöket, vitaminokat, kétkezi munkát, táplálékkiegészítőket.
Kiemelte: egy ország akkor tud hatékonyan védekezni a koronavírus-járvány ellen, ha ezt mindenki fontos közös célkitűzésnek tartja. Minél szélesebb az összefogás, annál sikeresebb a védekezés közösen az emberekkel, a magyar vállalatokkal, cégekkel – mutatott rá, hozzátéve: a nemzeti konzultáció is azt a célt szolgálta, hogy az összefogás széleskörű legyen, s a döntések is az emberekkel közösen szülessenek meg.
Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a kormány idén is rekordösszeget, 82 milliárdot fordít a szociális gyermekétkeztetésre, jövőre pedig 86 milliárd forintot terveznek erre a célra.
Barna Zsolt, a Waberer’s – Szemerey Logisztika Kft. ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy a Waberer’s csoport 72 éves magyar nagyvállalatként azt tanulta meg: az összefogás erejével nemcsak Magyarországon, hanem Európában is piacvezető logisztikai vállalatként tud működni. Felhívta a figyelmet a fizikai munkavállalók fontosságára, akiknek a járványhelyzetben is kiemelt szerep jut, s akiket a családjuk, gyerekekeik támogatásával lehet megerősíteni.
Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke elmondta: az ő feladatuk az ország több száz településén a családok felzárkóztatása, valamint az, hogy álmot és célt mutassanak a gyerekeknek, hogy ne örökítsék tovább szüleik sorsát. Ez a fagyi is egy élmény lehet ehhez a célhoz – hangsúlyozta.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!