Nagyvilág
Oroszország: Belarusznak nincs szüksége külső közvetítőkre
Nincs szükség arra, hogy Belaruszra külső közvetítést kényszerítsenek rá a válság meghaladásában – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszer a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemének (MGIMO) keddi tanévnyitója alkalmából megtartott előadásán.
Lavrov szerint a Belarusszal szomszédos országok, valamint az Egyesült Államok a saját megközelítésüket próbálják meg érvényre juttatni.
„Úgy véljük, hogy nincs szükség ráerőszakolt szolgálatokra” – fogalmazott a tárcavezető.
Lavrov, aki a tervek szerint szerdán fogadja fehérorosz hivatali partnerét, Uladzimir Makejt Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök két héten belül esedékes moszkvai találkozójának előkészítésére, azt mondta, Oroszország a belarusz ügyekben a nemzetközi jog, valamint a Minszk és Moszkva közötti kötelezettségekből indul ki.
„Természetesen azt szeretnénk, ha a belaruszok számára biztosítanák a lehetőséget arra, hogy maguk oldják meg problémáikat, külső beavatkozás nélkül.”
Meglátása szerint a Lukasenka által szorgalmazott alkotmányreform megnyitja az utat a párbeszéd előtt.
Litvániát azzal vádolta meg, hogy a helyzet destabilizálására törekszik. Úgy vélekedett, hogy azok a módszerek, amelyekkel Litvánia „dolgozik” a területére menekült Szvjatlana Cihanouszkaja volt elnökjelölttel, „sértik Belarusz szuverenitását”. Kifogásolta, hogy a Fehéroroszországgal szomszédos országok megpróbálják a saját, keményen Lukasenka-ellenes álláspontjukat ráerőszakolni az Európai Unióra.
Megismételte, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egy hónappal az esemény előtt meghívást kapott a fehérorosz választások megfigyelésére, amit szerinte nem lehet megkésett invitálásnak minősíteni, mivel a szervezetben ezt a kérdés nem szabályozták, mint ahogy az EBESZ-nek alapokmánya sincs. Lavrov szerint a szervezet mély válságban van, mert „nincs” főtitkára, de emberi jogi, kisebbségjogi és médiaügyi képviselője sem, mert ezen tisztviselők mandátumának automatikus meghosszabbítását több ország kifogásolta.
Nehezményezte, hogy a vezetői négy poszt egyikét sem tölti be a Független Államok Közösségének képviselője, és úgy vélekedett, hogy a szervezetet egy „agresszív kisebbség politikai számlák rendezésére használja fel”. Közölte, hogy Oroszország az EBESZ decemberi tiranai külügyminiszteri találkozóján – mint 2007 óta többször megtette – követelni fogja a „pangó” szervezet reformját. Úgy vélekedett, hogy az EBESZ a nyugati országok által üdvösnek tartott gyenge szabályozottsága miatt könnyebben manipulálható.
Lavrov illegitimnek nevezte az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítésének megakadályozására vonatkozó törekvéseket. Kifogásolta ugyanakkor, hogy más vonatkozásokban az EU, az Egyesült Államok példáját követve, mind gyakrabban él az egyoldalú szankciók bevezetésének eszközével.
A miniszter valótlanságnak nevezte azt a – nyugati országok által hangoztatott – vádat, hogy Moszkva nem indított vizsgálatot Alekszej Navalnij – sokak szerint mérgezés következtében – kómába esett orosz ellenzéki politikus ügyében. Mint mondta, a belügyminisztérium előzetes vizsgálatba kezdett, de mindaddig nem indulhat nyomozás, amíg ki nem derül, hogy mi történt. Rámutatott, hogy a Navalnijt több mint egy hete kezelő német orvosok sem tudták megállapítani, hogy mi történt vele, és nem adnak ki információt vele kapcsolatban.
Lavrov bejelentette azt is, hogy Moszkva kész támogatni a Teherán és a Washington közötti közvetlen párbeszédet, ha erre a felek igényt tartanak. Mindemellett úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok úgy viselkedik az iráni nemzetközi atomalku ügyében, mint elefánt a porcelánboltban. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!