Nagyvilág
Nem nyomoznak az oroszok, mert nem találtak mérget
Nem lehet Alekszej Navalnij megmérgezéséről beszélni mindaddig, amíg nem találják meg szervezetében a mérget – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában.
Mint mondta, Moszkva „türelemmel viszonyul” azokhoz a kijelentésekhez, hogy az orosz ellenzéki politikust nagy valószínűséggel megmérgezték, de nem ért velük egyet. Hangsúlyozta: a Kreml „egyértelműen, abszolút módon, másoknál nem kevésbé” érdekelt annak kiderítésében, hogy miért zuhant kómába az ellenzéki politikus.
Úgy vélekedett, hogy az incidens nem ok arra, hogy megromoljanak az orosz-nyugati kapcsolatok. „Először is, mi ezt nem akarjuk. Másodszor: erre nincsen semmi ok” – nyilatkozott a szóvivő.
Kitért Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóháza elnökének nyilatkozatára, amelyben a politikus uniós országok provokációját sejttette a történtek mögött. Hangsúlyozottan hipotetikusan érvelve azt mondta, hogy ha Moszkva véglegesen arra a megállapításra jutna, hogy mérgezés történt, elgondolkodna azon, hogy kinek állt ez érdekében.
Vologyin az alsóház honlapján kedden közzétett nyilatkozatában közölte: annak kivizsgálására utasította a biztonsági és korrupcióellenes bizottságot, hogy vajon az, ami Navalnijjal történt, nem Németország és európai országok provokációja volt-e annak érdekében, hogy feszültséget keltsenek Oroszországban, és megnehezítsék a Belarusz belügyeibe való külső beavatkozás megakadályozását. ”Feltételezését a „radikális ellenzékiért aggódó” Angela Merkel német kancellár és Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikáért felelős főképviselője nyilatkozataira alapozta. Vologyin szerint uniós államok, Ukrajna és az Egyesült Államok az ellenzék támogatásával és „provokációk” szervezésével „minden teketória nélkül beavatkoztak” Belarusz belügyeibe. „Ezen a prizmán keresztül nézve sok minden a helyére kerül” – írta.
A tomszki rendőrség egyébként szerdán meghallgatta a történtekről Kszenyija Fagyejevát, a Navalnij vezette hálózat helyi vezetőjét. Oroszországban bűnügyi nyomozás nem indult az ügyben, mert a hivatalos indoklás szerint nem sikerült azonosítani a politikus szervezetébe került anyagot. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!