Nem akkor lehetett a mohácsi csata, amikor ünnepeljük – Új eredményeket ismertettek a kutatók.

Az 1526-os mohácsi csatát nem augusztus 29-én, hanem valójában szeptember 8-án vívhatták meg – mondta a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum kutatását vezető Pap Norbert. A Pécsi Tudományegyetem történeti földrajz professzora szerint nem véletlen, hogy az augusztusi dátum vésődött a kollektív emlékezetbe.

A mohácsi vereség összekapcsolódott Keresztelő Szent János fejvételének napjával és ezzel a királyukat elvesztő magyarok gyásznapjává vált. „Augusztus 29. ezzel szakralizálódott. Szimbólumok épültek rá: a csata kétszáz éves emlékhelyét, a Csatatéri Emlékkápolnát Keresztelő Szent János nevére szentelték fel” – mondta Pap.

Ám ha a csata idején használt Julián-naptár szerint dátumozott írott források idejét átszámítjuk a Gergely-naptáréra, az évforduló szeptember 8. Lenne Pap szerint a mohácsi csata kronológiai elhelyezését a hagyomány határozza meg.

A 15-16. századi történeti események elmesélésekor ez a hagyomány a korszak írott forrásaiban – a szerzők vallási hátterétől függően – a keresztény, a muszlim vagy a zsidó naptár jeles napjaiként jelenik meg. A naptárakat azonban időnként meg kellett reformálni, hogy a mindennapi élet és a vallásgyakorlás céljaira használhatók maradjanak, s azok a csillagászati jelenségekhez igazodni tudjanak.

Ez történt 1582-ben is, amikor XIII. Gergely pápasága idején a korabeli keresztény világban használt Julián-naptárnak a tavaszponthoz történt 10 napos elcsúszását korrigálták. 1582. október 4. után az azt követő tíz napot kihagyták, és a 4-ét követő nap október 15-e lett. A reformmal a tavaszi napfordulót és más fontos csillagászati eseményeket is összehangolták a naptárral. A fontos vallási ünnepek kiszámítása és a mezőgazdasági munkák tervezése, szervezése is racionálisabb lett.

A hagyomány ugyanakkor megreformálhatatlan, mondta Pap, az egyes időszakok, de a napok is vallási jelentőséget hordoznak; szimbolikus töltésük, történelmi konnotációjuk van. Ezért vált el egymástól a szakrális (hagyományos-időnként igazított) és a szekuláris (pontosan mért) idő.

Pap szerint ha a mohácsi emléknapot átcserélnék, az megzavarná azt a Mohács-emlékezést, amelynek lassan fél évezredes nemzetépítő hagyománya van. A mai katolikus naptár szerint szeptember 8. Kisboldogasszony napja és nem hordoz a csatával kapcsolatos emlékezeti tartalmat. „Szűz Mária születésének napja örömünnep, ami nem is állhatna távolabb augusztus 29-nek a magyar történelemben játszott tragikus szerepétől” – mondta.

A nemzeti gyásznap annak szimbolikus tartalma miatt ezért továbbra is augusztus 29-én van, ugyanakkor a kutatásban mégis azzal kell számolniuk, hogy a Gergely-naptár szerinti „szeptember 8-án volt az összecsapás, mert az az 1526. évi hadjárattal és magával a csatával kapcsolatos tényezőknek az értelmezésében is szerepet játszik”.

A professzor azt mondta, hogy „a konkrét napi események kronológiájában a napkelte és a napnyugta máskor van a mostani és az akkori augusztus 29-én, mint szeptember 8-án. A történeti vizsgálatainkban ennek jelentősége van, hiszen az oszmán források a mohácsi események leírását a muszlim imaidőkhöz kapcsoltan adják meg, amelyek viszont csillagászati jelenségekhez kötöttek”.

Ahhoz, hogy a korábbinál pontosabban tudják rekonstruálni az eseményeket, a ma használatos Gergely-naptár szerinti szeptember 8-án – ami megfelel a forrásokban megjelenő 1526. évi augusztus 29-nek – a mohácsi síkságon mérhető helyi időt kell meghatározni. Azt az időt kell rekonstruálni, amelyet az oszmán csillagászok a helyi körülmények figyelembevételével ki tudtak számolni – mondta. Pap szerint a magyar és az oszmán seregek mozgásakor is érdemes lehet figyelembe venni az augusztus 29. és szeptember 8. közötti másfél hét különbséget.

Az, hogy a termés betakarítása mikor történik, a hadjárat szervezése miatt fontos szempont volt. Csak a szántóföldeken zajló betakarítási munkálatokat után indultak meg a magyar csapatok a mohácsi táborba.

Azt is fontos körülmény, hogy a kis jégkorszaknak nevezett hideg periódus miatt a 16. században a november téli hónap volt. Az oszmánok a hadjárataikon az idő hidegebbre fordulásával kivonultak az országból: a fordulónap a Kászim-nap volt, október 26-a, ezt a Julián-naptár szerinti Szent Demeter napjához kötöttek. Egy október közepi kivonulás ennek alapján nem az ősz közepén történt, mint manapság, hanem az akkori ősz legvégén, sőt talán belenyúlt a télbe.

„Éppen ezért a két naptár közötti különbséget és annak az időjárásra vonatkozó potenciális következményeit célszerű beszámítani mindkét fél hadvezetésének döntéseibe, persze nem csak 1526-ban” – mondta Pap.

Az új eredményekről Pap Norbert és kutatótársai – Gyenizse Péter, Kitanics Máté és Szalai Gábor – a Balkán Füzetek kiadványban számoltak be.