Nagyvilág
Tiltakoznak a fehérorosz sportolók, köztük olimpiai érmesek is
A fehérorosz sportélet több mint száz képviselője, köztük olimpiai érmesek írták alá azt a nyílt levelet, amelyben az Alekszandr Lukasenko által megnyert elnökválasztás eredményének érvénytelenítésére szólítanak fel – adta hírül az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz.
A tiltakozók a széles körben vitatott végeredmény miatt kilátásba helyezték, hogy megtagadják az ország képviseletét a nemzeti válogatottakban. Az aláírók szerint az elnökválasztási eredményeket meghamisították, és kategorikusan elítélik „a biztonsági erők által a békésen tiltakozó polgárok elleni durva erőszak megnyilvánulását” – áll a levélben. Az új választásokat követelő élsportolók – köztük Alekszandra Pankina olimpiai bronzérmes evezős – álláspontjukról tájékoztatják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot és a nemzetközi sportági szövetségeket.
Fehéroroszországban folyamatosak a tüntetések, mivel a tiltakozók szerint az 1994 óta hatalmon levő Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!