Magyarország
Novák Előd Matt Damonnak képzelte magát, rengeteg ország ítélte el a tettét
Újabb részleteket osztott meg akciójáról a budapesti Városházáról a szivárványos zászlót eltávolító Novák Előd. A nemzetközi reakciók is megérkeztek.
Mint megírtuk, a Mi Hazánk alelnöke, XI. kerületi önkormányzati képviselő vasárnap leszedte a még augusztus 15-én szolidaritásul kitűzött jelképet a Városházáról, a rendőrség pedig előállította.
„Köszönöm, maratonfutó vagyok, most jól jött 🙂 Hamarosan a szeméttelepen lesz a zászló, nemigen találják meg addig, hogy a város melyik kukájába dobtam. A Bourne-filmek jártak az eszemben, ahogy a térfigyelő kamerák közt ügyeskedtem, épületek belsejében is…” – írta a képviselő a Facebookon, azaz Matt Damon karakteréhez mérte magát, aki egyébként egy titkos CIA-programban kiképzett ügynököt alakít a mozisorozatban.
A zászló egyébként azóta újra ott van a Városháza homlokzatán.
Az eseményekre – először, mint ismert, a IX. kerületi polgármesteri hivatalra tűzött szivárványos zászlót tépték le és égették el fradisták – az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége is reagált, mély aggodalmuknak hangot adva. „A szabad véleménynyilvánítás alapvető jog, amelynek megfélemlítés nélküli gyakorlását lehetővé kell tenni. Egy társadalomban sem szabad tolerálni neonáci és más gyűlöletcsoportokat. Ezek az incidensek különösen aggasztóak, tekintettel a tavaly októberi, Auróra közösségi központ elleni hasonló támadásra. Az emberek jogainak védelme mindig fontos annak érdekében, hogy a törvény minden magyar állampolgár számára, beleértve az LMBTI közösséget is, egyenlő védelmet biztosítson” – írták.
Ezek után
több ország nagykövetsége közös nyilatkozatban állt ki
a 25. Budapest Pride Fesztivál alkalmából a sokszínűség mellett. „A nemzetközi emberi jog azon a tág előfeltevésen alapul, hogy szexuális irányultságtól vagy nemi identitástól függetlenül minden ember egyenlő, és ugyanazok az emberi- és szabadságjogok illetik meg diszkrimináció nélkül. Elutasítjuk és elítéljük a szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt célba vett egyének elleni erőszakos, zaklató és megkülönböztető cselekményeket a világ bármely táján” – szögezték le, kiemelve, fontosnak tartják, hogy a megválasztott vezetők és kormányok tiszteljék és védjék az LMBTI egyének jogait.
Az alábbi nagykövetségek és intézmények írták alá a nyilatkozatot:
Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Dánia, Ecuador, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izrael, Kanada, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Mexikó, Montenegró, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország és Új-Zéland nagykövetségei, British Council, Cervantes Intézet, Camões Intézet, FinnAgora, Francia Intézet, Goethe Intézet, Olasz Kultúrintézet, Osztrák Kulturális Fórum Budapest, Wallonie-Bruxelles International
Security Check Required
No Description
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!